Kuny

gyűjtemények

Kuny Domokos Múzeum > Történeti gyűjtemény > Negatív film > [KDM_TGY_2022.30.632.]

Negatív film



Description
Tata város tanácsa 1966 nyarán harmadik alkalommal rendezett kétnapos lovasversenyt a településen, de ez alkalommal a tatai lovasiskola ünnepélyes megnyitása alkalmából már az új pályán, az Öreg-tó partján. Ez volt az I. meghívásos nemzetközi lovasverseny, amin a hazai lovasklubok versenyzői mellett csehszlovák és osztrák lovasok is részt vettek. A két napon Tata Város Lovasiskolájának Díjáért, a Tóvárosi Díjért, az Amazon Díjért, a Barátság Díjért és Tata Város Örökös Vándordíjáért versenyeztek a résztvevők. A képen a Tata Város Lovasiskolájának díjáért vívott verseny eredményhirdetése látható. Az első díjat átveszi Bánki László, győri versenyző, aki a Démon nevű lóval győzött. Mögötte a második helyezett, Stelczer Viktor, a BLK versenyzője, Széphajnal nyergében. Hátrább Skoró Attila (BLK) és Bacsa Mihály (BLK). Háttal a díjátadók, középen Nagy Antal, országgyűlési képviselő, a rendezőbizottság társelnöke, a Jávorka Sándor Mezőgazdasági Technikum igazgatója, tőle jobbra a versenybíróság elnöke, Merényi Ferenc.
Material / TechniqueDimensions
Cellulóz acetát / acetát film3,5 × 2,5 cm

Felvétel készítése

... whoNényei Előd
... when1966. június 25.-1966. június 26.
... whereTata

Open in MuseumDigitar

Scroll to Top
Megszakítás