A múzeumpedagógiai foglalkozásokra a csoportokat hétfőtől, péntekig várjuk az alábbi elérhetőségeken:.
+36 30 / 331 7511
muzeumpedagogia@kunymuzeum.hu
A foglalkozások ára 1.500 Ft,- /fő, amely tartalmazza a múzeumi belépőjegyet is.
(foglalkozástól függően változhat)
Kínálatunk folyamatosan bővül.
A látogató a rendezvényen való részvételével hozzájárul ahhoz, hogy az esemény során róla kép-és hangfelvételek készüljenek, és ezeket az esemény szervezője dokumentálás, illetve az esemény promóciója céljából felhasználja. A felvételen szereplő személy nevének, vagy más személyes adatának feltüntetése azonban csak az illető külön hozzájárulásával történhet.
A középkori vár hangulatának és a mesék világának a találkozásából született meg ez a foglalkozás, mely során a gyerekeknek különféle akadályokat leküzdve kell kiszabadítaniuk a hercegnőt. A kalandozások közben a vár teljes területét bejárják, és megismerkednek múzeumunk útjukba tévedő műtárgyaival.
Helyszín: Vármúzeum
Foglalkozás időtartama: 40 perc
A Német Nemzetiségi Múzeum épülete hajdanában egy vízimalom volt. Bár a malom már nem működik, és a hétköznapokban is többnyire csak a kenyér feldolgozásának végeredményével találkozunk, most lehetőségük nyílik a gyerekeknek, hogy mesés módon megismerkedhessenek a kenyér útjával, egészen onnantól, hogy a búzakalász kibújik a földből. A játékos felfedezés során kipróbálhatják a kézi őrlést és szitálást.
Helyszín: Német Nemzetiségi Múzeum
Foglalkozás időtartama: 60 perc
A program során apródok bőrébe bújva segítünk a középkori lovagunknak megszerezni a lovagi tornához szükséges felszerelését. Kalandos feladatok során azt is megtapasztaljuk, milyen volt egy középkori lovag, hol éltek, és hogy milyen volt a kis apródok kiképzése.
Helyszín: Vár udvara/Török kori átjáró
Foglalkozás időtartama: 40 perc
A Kálvária-dombon tartott foglalkozás során kb. 200 millió évet ugrunk vissza az időben, amikor Tata helyét még tenger borította, és izgalmas tengeri élőlények uralták a helyet, ahol ma sétálunk. Hogyan lett belőle szárazföldi domb, és a kövek hogyan őrizték meg az ősi élőlényeket, erre ad választ a foglalkozás első része.
Helyszín: Kálvária-domb (Külső helyszín)
Foglalkozás időtartama: 60 perc
A Porhanyóbányában egy kb. 100.000 éves forráskúpot szemrevételezünk, melyet az ősember később lakhelyéül is választott. A sziklafalon az akkori növényvilág lenyomatai, valamint az ősember zsákmányát jelentő mamutok maradványai tanulmányozhatók.
Helyszín: Porhanyóbánya (Külső helyszín)
Foglalkozás időtartama: 60 perc
Üzenetek a múltból – üzenetek a jövőnek. Középkori időutazás királyok és erkölcsi tanításaik nyomában. Mit tanulhatunk mi ma ezekből, és van-e bármi, amit mi hátrahagyhatunk?
Helyszín: Vármúzeum
Foglalkozás időtartama: 45 perc
Tantárgyi kapcsolatok: történelem, erkölcstan

Tantárgyi kapcsolatok: technika, életvitel és gyakorlat
Kik vagyunk mi? Mik azok a jellegzetességek, amikről fel lehet minket ismerni? Egyáltalán vannak-e olyan jellegzetességek, amik egy egyénre, sőt, egy népcsoportra jellemzőek lehetnek? A foglalkozás során ezeket a kérdéseket járjuk körbe, s ezen gondolatok mentén ismerkedünk meg a svábok jellegzetességeivel a kiállításban megjelenő tárgyakon, problémákon keresztül.
Helyszín: Német Nemzetiségi Múzeum
Foglalkozás időtartama: 45 perc
Tantárgyi kapcsolatok:
A program során apródok bőrébe bújva segítünk a középkori lovagunknak megszerezni a lovagi tornához szükséges felszerelését. Kalandos feladatok során azt is megtapasztaljuk, milyen volt egy középkori lovag, hol éltek, és hogy milyen volt a kis apródok kiképzése.
Helyszín: Vár udvara/Török kori átjáró
Foglalkozás időtartama: 60 perc
Tantárgyi kapcsolódás: technika, életvitel és gyakorlat, testnevelés
A középkori vár hangulatának és a mesék világának a találkozásából született meg ez a foglalkozás, mely során a gyerekeknek különféle akadályokat leküzdve kell kiszabadítaniuk a hercegnőt. A kalandozások közben a vár teljes területét bejárják, és megismerkednek múzeumunk útjukba tévedő műtárgyaival.
Helyszín: Vármúzeum
Időtartam: 45 perc
A foglalkozás során beleképzeljük magunkat a németek helyzetébe, oly módon, hogy milyen érzésekkel hagyhatták el országukat egy jobb jövő reményében, milyen nehézségekkel kellett szembenézniük útjuk során, illetve milyen körülmények várták itt őket. A tanulók megépíthetik saját házaikat, a benépesítésre váró környék alapanyagaiból és saját gazdaságot indíthatnak be.
Helyszín: Német Nemzetiségi Múzeum
Foglalkozás időtartama: 60 perc
Tantárgyi kapcsolódás: erkölcstan, technika, életvitel és gyakorlat, környezetismeret
Csapatokba verődve fedezik fel a vár termeit, állandó és időszaki kiállításait a diákok. Minden állomáson egy-egy megoldandó feladat várja őket, ami az adott kiállításhoz kapcsolódik.
Helyszín: Vármúzeum
Foglalkozás időtartama: 60 perc
A Kálvária-dombon tartott foglalkozás során kb. 200 millió évet ugrunk vissza az időben, amikor Tata helyét még tenger borította, és izgalmas tengeri élőlények uralták a helyet, ahol ma sétálunk. Hogyan lett belőle szárazföldi domb, és a kövek hogyan őrizték meg az ősi élőlényeket, erre ad választ a foglalkozás első része.
Helyszín: Kálvária-domb (Külső helyszín)
Foglalkozás időtartama: 60 perc
A Porhanyóbányában egy kb. 100.000 éves forráskúpot szemrevételezünk, melyet az ősember később lakhelyéül is választott. A sziklafalon az akkori növényvilág lenyomatai, valamint az ősember zsákmányát jelentő mamutok maradványai tanulmányozhatók.
Helyszín: Porhanyóbánya (Külső helyszín)
Foglalkozás időtartama: 60 perc
Csapatokba verődve fedezik fel a vár termeit, állandó és időszaki kiállításait a diákok. Minden állomáson egy-egy megoldandó feladat várja őket, ami az adott kiállításhoz kapcsolódik.
Helyszín: Vármúzeum
Foglalkozás időtartama: 60 perc
Üzenetek a múltból – üzenetek a jövőnek. Középkori időutazás királyok és erkölcsi tanításaik nyomában. Mit tanulhatunk mi ma ezekből, és van-e bármi, amit mi hátrahagyhatunk?
Helyszín: Vármúzeum
Foglalkozás időtartama: 45 perc
Tantárgyi kapcsolatok: történelem, erkölcstan
A diákok a második világháborút követő kitelepítések áldozatainak életkörülményeit és sorsát ismerhetik meg. A foglalkozás fókuszában a kollektív bűnösség és az egyéni ártatlanság kérdése áll.
Helyszín: Német Nemzetiségi Múzeum
Foglalkozás időtartama: 90 perc
Tantárgyi kapcsolódás: történelem, etika, dráma
A foglalkozás során beleképzeljük magunkat a németek helyzetébe, oly módon, hogy milyen érzésekkel hagyhatták el országukat egy jobb jövő reményében, milyen nehézségekkel kellett szembenézniük útjuk során, illetve milyen körülmények várták itt őket. A tanulók megépíthetik saját házaikat, a benépesítésre váró környék alapanyagaiból és saját gazdaságot indíthatnak be.
Helyszín: Német Nemzetiségi Múzeum
Foglalkozás időtartama: 60 perc
Tantárgyi kapcsolódás: erkölcstan, technika, életvitel és gyakorlat, környezetismeret
Brigetio városa a mai Komárom-Szőny területén helyezkedett el az ókori Pannónia provinciában. Az itt feltárt freskókkal díszített szoba múzeumunk egyik termében található. A foglalkozáson felfedezzük a terem motívumait, megismerkedünk a rómaiak hétköznapjaival, hogy milyen házakban, szobákban éltek, illetve kiderítjük, hogyan zajlott az ókorban egy előkelő római polgár 1 napja.
Helyszín: Vármúzeum, Római szoba
Foglalkozás időtartama: 60 perc
Az ókorban kedvelt festészeti téma volt a görög-római mitológiai jelenetek ábrázolása. A Brigetioból (mai Komárom-Szőny) származó római szoba freskótöredékein is tizenegy mitológiai jelenet látható. A foglalkozás keretein belül felelevenítünk néhány híres mozzanatot az ősi történetekből, és dramatikus módon feldolgozzuk azokat.
Helyszín: Vármúzeum, Római szoba
Foglalkozás időtartam: 60 perc
A Német Nemzetiségi Múzeum épülete hajdanában egy vízimalom volt. Bár a malom már nem működik, és a hétköznapokban is többnyire csak a kenyér feldolgozásának végeredményével találkozunk, most lehetőségük nyílik a gyerekeknek, hogy mesés módon megismerkedhessenek a kenyér útjával, egészen onnantól, hogy a búzakalász kibújik a földből. A játékos felfedezés során kipróbálhatják a kézi őrlést és szitálást.
Helyszín: Német Nemzetiségi Múzeum
Foglalkozás időtartama: 60 perc
Kik vagyunk mi? Mik azok a jellegzetességek, amikről fel lehet minket ismerni? Egyáltalán vannak-e olyan jellegzetességek, amik egy egyénre, sőt, egy népcsoportra jellemzőek lehetnek? A foglalkozás során ezeket a kérdéseket járjuk körbe, s ezen gondolatok mentén ismerkedünk meg a svábok jellegzetességeivel a kiállításban megjelenő tárgyakon, problémákon keresztül.
Helyszín: Német Nemzetiségi Múzeum
Foglalkozás időtartama: 45 perc
A Kálvária-dombon tartott foglalkozás során kb. 200 millió évet ugrunk vissza az időben, amikor Tata helyét még tenger borította, és izgalmas tengeri élőlények uralták a helyet, ahol ma sétálunk. Hogyan lett belőle szárazföldi domb, és a kövek hogyan őrizték meg az ősi élőlényeket, erre ad választ a foglalkozás első része.
Helyszín: Kálvária-domb (Külső helyszín)
Foglalkozás időtartama: 60 perc
A Porhanyóbányában egy kb. 100.000 éves forráskúpot szemrevételezünk, melyet az ősember később lakhelyéül is választott. A sziklafalon az akkori növényvilág lenyomatai, valamint az ősember zsákmányát jelentő mamutok maradványai tanulmányozhatók.
Helyszín: Porhanyóbánya (Külső helyszín)
Foglalkozás időtartama: 60 perc
A diákok a második világháborút követő kitelepítések áldozatainak életkörülményeit és sorsát ismerhetik meg. A foglalkozás fókuszában a kollektív bűnösség és az egyéni ártatlanság kérdése áll.
Helyszín: Német Nemzetiségi Múzeum
Időtartam: 90 perc
Tantárgyi kapcsolódás: történelem, etika, dráma
A foglalkozás során beleképzeljük magunkat a németek helyzetébe, oly módon, hogy milyen érzésekkel hagyhatták el országukat egy jobb jövő reményében, milyen nehézségekkel kellett szembenézniük útjuk során, illetve milyen körülmények várták itt őket. A tanulók megépíthetik saját házaikat, a benépesítésre váró környék alapanyagaiból és saját gazdaságot indíthatnak be.
Helyszín: Német Nemzetiségi Múzeum
Időtartam: 60 perc
Tantárgyi kapcsolódás: néprajz, történelem, irodalom, földrajz
Egy nagy múltú közösség, melynek nyomait, hagyatékát ma is megtalálni Tatán… S egy fénykép. Róluk azutolsó… A Tatáról deportált zsidók története, sorsa, végső útja e megfakult kép részletein át.
Helyszín: Vármúzeum, római szoba
Időtartam: 90 perc
Tantárgyi kapcsolódás: vizuáliskultúra, történelem, etika
Csapatokba verődve fedezik fel a vár termeit, állandó és időszaki kiállításait a diákok. Minden állomáson egy-egy megoldandó feladat várja őket, ami az adott kiállításhoz kapcsolódik.
Helyszín: Vármúzeum
Foglalkozás időtartama: 60 perc
A Kálvária-dombon tartott foglalkozás során kb. 200 millió évet ugrunk vissza az időben, amikor Tata helyét még tenger borította, és izgalmas tengeri élőlények uralták a helyet, ahol ma sétálunk. Hogyan lett belőle szárazföldi domb, és a kövek hogyan őrizték meg az ősi élőlényeket, erre ad választ a foglalkozás első része.
Helyszín: Kálvária-domb (Külső helyszín)
Foglalkozás időtartama: 60 perc
A Porhanyóbányában egy kb. 100.000 éves forráskúpot szemrevételezünk, melyet az ősember később lakhelyéül is választott. A sziklafalon az akkori növényvilág lenyomatai, valamint az ősember zsákmányát jelentő mamutok maradványai tanulmányozhatók.
Helyszín: Porhanyóbánya (Külső helyszín)
Foglalkozás időtartama: 60 perc
Több száz millió évet ugrunk vissza az időben, amikor Tata helyét még tenger borította. A program őslénytani sajátosságainak megismerésével mutatja be a város
geológiai múltját.
Helyszín: Vármúzeum
Foglalkozás időtartama: 45 perc
Tantárgyi kapcsolódás: földrajz, biológia, környezetismeret
Foglalkozásunk keretében arra kívánunk rávilágítani, hogyan dolgoznak, akik a múltat hozzák a felszínre. Itt mindenki kipróbálhatja, milyen régész válhatna belőle. És beindul az indiánádzsonszosodás…
Helyszín: Vármúzeum
A foglalkozás időtartama: 45 perc
Tantárgyi kapcsolódás: történelem, művészettörténet, rajz és vizuális kultúra

A Német Nemzetiségi Múzeum épülete hajdanában egy vízimalom volt. Bár a malom már nem működik, és a hétköznapokban is többnyire csak a kenyér feldolgozásának végeredményével találkozunk, most lehetőségük nyílik a gyerekeknek, hogy mesés módon megismerkedhessenek a kenyér útjával, egészen onnantól, hogy a búzakalász kibújik a földből. A játékos felfedezés során kipróbálhatják a kézi őrlést, és egy sváb süteményrecepttel is gazdagodhatnak.
Foglalkozás időtartama: 60 perc
Tantárgyi kapcsolódás: technika, életvitel és gyakorlat
Korosztály: óvodások, alsó és felső tagozatosok
Üzenetek a múltból – üzenetek a jövőnek. Középkori időutazás királyok és erkölcsi tanításaik nyomában. Mit tanulhatunk mi ma ezekből, és van-e bármi, amit mi hátrahagyhatunk?
Foglalkozás időtartama: 45 perc
Tantárgyi kapcsolódás: történelem, erkölcstan
A program során apródok bőrébe bújva segítünk a középkori lovagunknak megszerezni a lovagi tornához szükséges felszerelését. Kalandos feladatok során azt is megtapasztaljuk, milyen volt egy középkori lovag, hol éltek, és hogy milyen volt a kis apródok kiképzése.
Foglalkozás időtartama: 40 perc
Tantárgyi kapcsolódás: technika, életvitel és gyakorlat, testnevelés
Korosztály: óvodások, alsó tagozatosok
A foglalkozás során beleképzeljük magunkat a németek helyzetébe, oly módon, hogy milyen érzésekkel hagyhatták el országukat egy jobb jövő reményében, milyen nehézségekkel kellett szembenézniük útjuk során, illetve milyen körülmények várták itt őket. A tanulók megépíthetik saját házaikat, a benépesítésre váró környék alapanyagaiból és saját gazdaságot indíthatnak be.
A foglalkozás időtartama: 60 perc
Tantárgyi kapcsolódás: erkölcstan, technika, életvitel és gyakorlat, környezetismeret
Korosztály: alsó és felső tagozatosok
A diákok a második világháborút követő kitelepítések áldozatainak életkörülményeit és sorsát ismerhetik meg. A foglalkozás fókuszában a kollektív bűnösség és az egyéni ártatlanság kérdése áll.
A foglalkozás időtartama: 90 perc
Tantárgyi kapcsolódás: történelem, etika, dráma
Egy nagy múltú közösség, melynek nyomait, hagyatékát ma is megtalálni Tatán… S egy fénykép. Róluk azutolsó… A Tatáról deportált zsidók története, sorsa, végső útja e megfakult kép részletein át.
A foglalkozás időtartama: 90 perc
Tantárgyi kapcsolódás: vizuáliskultúra, történelem, etika
Ez a weboldal "süti"-ket használ, hogy az Ön felhasználói élményét növelje a weboldal használata közben. A weboldalon használt sütik közül, vannak melyek az elengedhetetlen kategóriába tartoznak. Ezek az Ön gépén tárolódnak és szükségesek a weboldal alapvető funkcionalitásához. Az oldalon ezeken felül még használunk harmadik felektől származó "süti"-ket is, melyek abban segítenek, hogy megértsük Ön miként használja a weboldalt. Ezek a "sütik" csakis az Ön beleegyezésével tárolhatók az Ön eszközén. Lehetősége van elutasítani a "süti"-ket, azonban ebben az esetben ez kihathat az Ön felhasználói élményére is.
A szükséges "sütik" elengedhetetlenek a weboldal helyes működéséhez. Ebben a kategóriában csak olyan "sütik" vannak, melyek az alap funkciókat és egyes esetekben az Ön biztonságát garantálják. Ezek a "sütik" semmilyen személyes adatot nem tartalmaznak.
Az olyan "sütik", melyek nem feltétlenül szükségesek a weboldal működéséhez és céljuk a felhasználói adatok gyűjtése analitikán, reklámokon és egyéb beágyazott tartalmakon keresztül a "nem szükséges" kategóriába tartoznak. Alapvetően ezen "sütik" használatához a felhasználó beleegyezése kell.