Kuny

gyűjtemények

Kuny Domokos Múzeum > Történeti gyűjtemény > Negatív film > [KDM_TGY_2022.30.581.]

Negatív film



Description
Bicentenáriumi ünnepség az Eötvös József Gimnázium (és Mezőgazdasági Szakközépiskola) alapításának kerek évfordulója alkalmából. A kétnapos ünnepség első napján, délelőtt került sor az ünnepi gyűlésre, majd ezt követően felavatták báró Eötvös József, egykori politikusnak, miniszternek, írónak az emléktábláját. A márvány alapra helyezett vörösréz domborítás Brém Ferenc szobrászművész alkotása. Az ünnepségen részt vettek a hivatalos meghívottak mellett az iskola régi és akkori tanárai, diákjai és öregdiákjai. Első sorban, balról dr. Kovács György, a Tatai Járási Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke, mellette Kroszner László, a Komárom Megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke, majd Havasi Ferenc, a Komárom Megyei Pártbizottság titkára áll. Profilból Dobi István, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Komárom megye országgyűlési képviselője látszódik. A tanárok között azonosítható Süttő Klára, Birkás Sándor és Birkás Sándorné, továbbá Rokosz József, a Fazekas Utcai Általános Iskola igazgatója. A táblaavató után a szakkörök kiállításának megnyitójára került sor.
Material / TechniqueDimensions
Cellulóz acetát / acetát film3,5 × 2,5 cm

Felvétel készítése

... whoNényei Előd
... when1966. május 07.-1966. május 08.
... whereTata

Open in MuseumDigitar

Scroll to Top
Megszakítás