Kuny

gyűjtemények

Kuny Domokos Múzeum > Történeti gyűjtemény > Negatív film > [KDM_TGY_2022.30.1165.]

Negatív film



Description
A tatai Angolkertben már a 18. században rendeztek szabadtéri előadásokat, majd az 1930-as években Esterházy Ferenc gróf elevenítette fel ezt a hagyományt, aki maga is vezényelt különféle komolyzenei műveket az angolkerti nyári játékok alkalmával, amik évente ismétlődtek. A programhoz ekkor még minden évben ideiglenesen felállított színpad és nézőtér készült. A háború után, az 1950-es években szerény kivitelű, de állandó nézőtér és színpad készült az itt megrendezésre kerülő eseményekhez. Ezen módosítottak 1968-ban, amikor átépítették és megnyitották az új szabadtéri színpadot. Ez az új, állandó színpad Tata kulturális életének egyik fénypontja lett, a színházi előadásokon és hangversenyeken túl rendszeresen tartottak itt igényes könnyűzenei koncerteket is, hatalmas érdeklődés mellett. A korszak legnépszerűbb együttesei léptek fel, a koncertekre a környező településekről is nagyszámban érkeztek az érdeklődők. A képen látható építmény az úgynevezett nyárilak, az Esterházy-család által építtetett kiskastély. A háború után az Edzőtábor kapta meg és a sportolók lakták. 1967-ben Biró Endre, a megyei múzeumi szervezet igazgatója szerezte meg az épületet, ahol a megyei múzeum gazdasági és muzeológiai részlege, valamint könyvtára került kialakításra. A megyei múzeum irodaépületeként egészen 2010 májusáig működött.
Material / TechniqueDimensions
Cellulóz acetát / acetát film3,5 × 2,5 cm

Felvétel készítése

... whoNényei Előd
... when1969
... whereTata

Open in MuseumDigitar

Scroll to Top
Megszakítás