A szürke februárban már csak azon jár az ember esze, hogyan szabadulhatna meg a téltől. Télűző népszokások, egyszerű mondókák tartják bennünk a lelket. Eszünkbe jut a tavaszi virág, a tavaszi madárdal, s erről gyűjteményünk egy kedves darabja, egy talpas gyümölcsöstál, a tatai Fischer-gyárból.

Fischer Mózes Áron és fia, Károly, majd ennek fia, Artúr vezették váltakozó sikerrel a tatai kőedénygyárat 1824-től majd egy évszázadon át. A gyár termékei nagyon jellegzetesek: az egyszerű házikerámián még a fajanszedények és a bécsi porcelángyár darabjainak hatása is megfigyelhető, a díszvázák, dísztálak leginkább a Zsolnay- és Fischer Ignác-féle orientalizáló luxusdarabokat próbálták másolni. Általában vajszínű alapon jelenik meg a színes ornamentika. A tatai gyárnak jellegzetes színkészlete volt, a vastag dohánybarna, az azúrkék és az áttetsző bordói vörös volt a legjellegzetesebb árnyalat.

Talán éppen a tavaszra gondolt a festő, amikor a virágos ágon ülő madarat a gyümölcsöstál öblében megörökítette. A dekor teljesen egyedi, ezúttal (hacsak nem a holland csendéletekre gondolt) nem követ előképet a festő, a felületet hímzés-szerűen borító, és csak egy képzeletbeli természetrajz szerint magyarázható flóra és fauna az ő leleménye. A festékfoltokat rajzos kontúrral és belső rajzzal erősítette meg a mester. A bájos, naiv rajzi világ főszereplője az ágon, szemből ábrázolt madárka. Itt lepleződnek le igazán mesterünk rajzi felkészültségének hiányosságai, a madár szemből való ábrázolására egyébként nem is igen találunk példát a klasszikus művészetben, nem véletlenül. A darab díszítménye ennek ellenére elragadó, örömmel teli, kedves minta, amely így, tavasz közeledtével minden provincializmusával együtt is belopja magát a szívünkbe.