Festmények a régi tatáról

Dobroszláv Lajos: Várkapu

1952.

Akvarell, papír, 310x425mm
Jelzés jobbra lent: Dobroszláv 1952
KDM, ltsz. 82.4.1.
Proveniencia: vétel, Művészeti Alap

Dobroszláv Lajos festménye ritka látószögből örökíti meg a tatai várat. A vár tornyából tágas kilátás nyílik nyugat felé, a szőlőhegyekre. Az előtérben az akkor még lakott, beépített várudvar látszik, a Fellner-féle kapuval, amelyen túl nincsenek még épületek, arra még nem terjed ki a város.

Dobroszláv a kép készítésekor a tatai múzeum igazgatója. A múzeum azonban ekkor még a tóparti Quadt-villában található, a várban pedig vájáriskola működik. Néhány évvel később, szakaszosan veszi birtokba a múzeum a vár ódon épületét.

A kép készültekor, 1952-ben Dobroszláv jónevű festőnek számít, aki még nem tért át véglegesen a klasszikus olaj technikáról a későbbiek során számára tartós sikert jelentő akvarellre. A téli tájképen frissesség, levegő, lendület érződik, a havas tél palettáját finom vörösek és sárgák emelik ki, a vár körítőfalának előteret lezáró, határozott, szabályos horizontálisát rendetlenül nyújtózkodó fák bontják meg.