A Fischer család három keramikus generációja

A tatai főtér sarkán, a városháza szomszédságában ma is áll a Fischer család 18. században épült lakóháza. Komoly vagyonra utal az emeletes, barokk lakóház, amelyet tulajdonosa, a zsidó bőrkereskedő, Fischer Farkas (Wolfgang) után az utódok Wolfshausnak (Farkasház) neveztek. A ház hosszú telkének hátsó részén még mindig megvan az egykori műhelyek és raktárak épülete. Innen indult el a család felemelkedése, itt kapcsolódott be Tata a magyar kerámiaművességbe, több szálon, több személyen keresztül.

Fischer Wolfgang fia, Fischer Mór a porcelángyártás területén szerzett halhatatlan érdemeket. Ő volt a herendi porcelángyár vezetője, a kis dunántúli üzemet nemzetközi sikerre vivő tulajdonos és igazgató 1839-től 1875-ig. Nemesi rangot nyerve őt és utódait illeti meg a „farkasházi” előnév. Fiai szintén beletanultak a gyár körüli tevékenységekbe, közülük Fischer Dezső és Fischer Vilmos önálló porcelánfestő műhelyeket alapítva Tatán ill. Kolozsváron folytatták a Herenden megkezdett munkát. Fischer Mór unokája, Farkasházy Jenő neve újabb korszakot fémjelez a herendi gyár történetében, ő vezette a gyárat tulajdonosként, majd művészeti vezetőként 1896-tól haláláig.

A Fischer-család másik tatai ága keménycserépgyártással foglalkozott Tatán. Fischer Mózes Áron, majd idősebb fia, Károly, végül annak fia, Artúr voltak a tatai kőedénygyár tulajdonosai és vezetői 1824-től 1913-ig. Fischer Mózes Áron fiatalabb fia pedig, Fischer Ignác 1864-ben Pesten alapított üzemet. Fischer Emil, aki anyai ágon Fischer Mór, apai ágon Fischer Mózes Áron unokája volt, önálló gyárat vezetett Pesten; mint a kerámia magasan képzett szaktekintélye kapott szerepet a magyar iparművészet történetében.

Kiállításunk ennek a magyar művészi kerámiagyártás terén múlhatatlan érdemeket szerzett családnak állít emléket. A magyar művészi kerámia területén a Fischer név – brand. A 19. – kora 20. század történetét végigkíséri jelenlétük, ott vannak a magyar és az európai kerámia élvonalában – erről tesznek bizonyságot a világkiállítási díjak, az uralkodótól elnyert kitüntetések. A Morvaországból a 18. század derekán Magyarországra, Tatára bevándorolt zsidó család így eljut a Monarchiában elérhető legmagasabb rangig, az udvari szállítói cím elnyeréséig, és a nemesség megszerzéséig. Amint a sárból (az agyagból) megszületik az aranyozott dekorokkal ékes kerámia és a fehér aranynak nevezett porcelán, úgy emelkedtek a család keramikusai is a magyar ipar legnagyobbjai, a művészi kerámia halhatatlan úttörői közé.

A tárlat kiemeli a Fischerek családi kapcsolatait, bemutatja tatai gyökereiket. A kapcsolatok szálai megmutatkoznak termékeik karakterében, az általuk kedvelt, sikeres dekorokban, a távol-keleti eredetű, meisseni, vagy magyaros minták egymás közti átvételében. A kiállítás elsősorban a családtörténetre fókuszál: szeretné a figyelmet a Fischer család itteni jelenlétére, és a szülőházhoz, szülővároshoz való ragaszkodására irányítani.