Újra a “kerekasztal” körül

A múzeumunk által 2019-ben kezdeményezett párbeszéd folytatására került sor február 19-én a Fischer-házban. Az eseményen Michl József polgármester úr meghívására jelentek meg azok a művészek, művészetszervezéssel foglalkozó szakemberek és művészeti írók, akik a korábbi beszélgetésen is részt vettek, amelynek témája a város művészeti életének, művészeti jelenének elemzése volt. Polgármester úr most arra kérte a jelenlévőket, hogy vegyenek részt a város művészeti jövőjének megfogalmazásában. A beszélgetés során szó esett tervekről, lehetőségekről, helyszínekről, az újonnan megfogalmazásra kerülő Magyary-terv fényében. A találkozó nem zárult eredménytelenül, a párbeszéd egy következő alkalommal tovább folytatódik a kidolgozott koncepció részleteinek megvitatásával.

Az eseményről bővebb beszámolót és további fotókat Tata Város Hivatalos Honlapján találhatnak.

Borítókép: Tata Város Hivatalos Honlapja / tata.hu