Kuny Domokos

(1754-1822)

Az európai keramika, s ezen belül a 18. századi fajanszgyártás nagy útvonalán találjuk Kuny Domokos lépteinek nyomát. Apja (Dominique Cuny) a híres elzász-lotharingiai fajanszgyártól, Strasbourgból indult el, s érkezett meg kiváló felkészültséggel és szakmai tapasztalatokkal Holicsra. Fia, aki már nem franciául, hanem németül vagy magyarul Dominicus Kunynak, vagy Kuny Domokosnak írja nevét, munkássága jó részét Tatán fejti ki, majd Budán fog újabb kísérletekbe, sőt a bécsi porcelángyár vezetésére aspirál. Kuny rendkívül tehetséges keramikus. Életútja során (akárcsak az európai keramika nagy kísérletezőinek, arkanistáinak) része van elismerésben, sikerekben, jólétben, és ugyanígy megpróbáltatásokban, bukásban is.

Dominique Cuny egy elzász-lotharingiai művészcsalád tagja volt, luneville-i és strasbourgi kapcsolatokkal. Boldogulását a Baden tartománybeli Durlach fajanszgyárában találta meg; 1749-ben már a gyár igazgatója volt, amikor megismerkedett Frank Krisztina Barbarával, a durlachi hóhér leányával. Házasságukból egy fiú- és egy lánygyermek született, az ifjabb Dominique (Kuny Domokos) 1754-ben, majd Mária Barbara.

1756-ban már Holicson találjuk a családot. Dominique Cuny a Lotharingiai Ferenc császár által, Magyarországon elsőként alapított fajanszgyár vezető mestere lett (Fabrikant, művezető). Hamar beépült a jobbára elzászi származású, francia-német művészkolóniába. Korai halála (1759) után özvegye férjhez ment egy másik, az elzászi csoporthoz kötődő mesterhez, Hermann Sándorhoz.

Tatán a holicsi császári alapítás gesztusát követte Esterházy József gróf, amikor az általa ismert és cseklészi kastélyában használt holicsi fajanszot csodálva maga is fajanszüzem létesítését határozta el. Az 1758-as alapítás kudarcba fulladt, és csak 10 évvel később, 1768-ban indult meg a termelés, újabb holicsi mesterek érkezésével. Ettől kezdve a legkiválóbb holicsi mesterek tűnnek fel Tatán. 1768-ban érkezett meg a kiváló szobrász, Schweiger Antal. Ettől kezdve a Holicsra addig jellemző gyertyatartók, szenteltvíztartók, Mária-szobrocskák, valamint az élethű növény és gyümölcs alakú tálak Tatán készülnek. Radiel János festő, a romos tájképek mestere, a legjobb holicsi festőmester 1777-től működik Tatán.

Már 1769-ben megérkezik Tatára a 15 éves ifjabb Dominique Cuny (aki nevét már német – magyar helyesírással Kunynak írta), és családja: mostohaapja, Hermann Sándor gyárvezetőnek, édesanyja, Frank Krisztina pedig hozzáértő, képzett társnak. Hermann korai halála után (1772) Frank Krisztina egyedül, illetve fiával, Kuny Domokossal vezeti a gyárat, mégpedig olyan színvonalon, hogy ez a periódus tekinthető a gyár fénykorának.

Esterházy Ferenc gróf tatai gyára a Holicsról átültetett fajanszművészet magas színvonalát valósította meg. Termékei jobbára asztali készletek a legváltozatosabb színes és egyszínfestésű dekorokkal, a grófi asztal és a környék előkelő kastélyai számára. Kedveltek a trompe-l’oeil edények (káposzta-tál, papagáj-palack, stb.). Az ízlés változását, a klasszicizmus beköszöntét a század vége felé a füzérdíszes, szalagcsokros, szépiafestésű darabok megjelenése jól jelzi. A tatai gyár termékei a rokokó ívelt formáitól a lehiggadó copfon keresztül a biedermeier formavilágáig jutnak el.

Az ifjú Kuny a festéshez, modellkészítéshez egyaránt értő, sokoldalúan képzett arkanista volt. Anyja, Frank Krisztina mellett nagy szerepet kapott a gyár irányításában, és magát – joggal – a tatai gyár igazgatójának titulálta. Bizonyára a tatai gyárban látta jövőjét ezekben az években.

Nem derül ki pontosan, miért jelöli ki Frank Krisztina mégis utódjául a gyár vezetésében Hermann Teréziát, második házasságából született gyermekét, s miért szorítja ki Kuny Domokost, a magasan képzett, kísérletező kedvű, tehetséges keramikust. Mindenesetre Frank Krisztina és fia az úriszék előtt pereskednek, Kuny jogos jussaként követeli a tatai gyárat, de mégsem kapja meg.

Hermann Terézia gazdag kereskedő férje, Schlögl János György mellett, tulajdonképpen egyedül vezeti a tatai gyárat a következő évtizedekben, anyjáéhoz hasonló sikerrel.

Kuny 1784-ben elhagyja Tatát és soha nem tér vissza.

Az otthonát, és művészi elképzeléseit, boldogulását elhagyni kényszerülő Kuny Domokos 1784-ben a pangó bécsi porcelángyár vezetését pályázta meg. Az elárverezés előtt álló bécsi gyár megmentésére, mint „tatai gyárigazgató”, részletes tervezetet nyújtott be. Ajánlatát a bécsi udvar nem vette komolyan.

Ekkor Kuny nagy lélegzetű vállalkozásba fog: a hihetetlen fejlődés és iparosodás küszöbén álló Budán fajanszgyárat alapít. A Krisztinavárosban szerencsésen vásárolt telek közelében agyagbányák álltak rendelkezésre, az égetéshez bőven volt fa, a telek mellett folyó Ördögárok vize nélkülözhetetlen volt a termeléshez. Kuny kiváló felkészültségét bizonyítja, hogy a gyár működése hamarosan sikeres lesz; Kunynak nincsenek massza- és mázkészítési, égetési nehézségei, költséges kísérletei. „Az itt gyártott edénynél szép előmenetelt és mind jobban növekedő forgalmat tud felmutatni” – írja jelentését működéséről a városi tanács 1787-ben. Termékeire 1792-ben gyártási privilégiumot nyert. Kuny Domokos hamarosan a budai polgárság tekintélyes tagja, jómódú polgár lesz, szalonjában tiszteket, városi hivatalnokokat, írókat lát vendégül.

Termékei a tatai gyár művészeti tendenciáit, törekvéseit folytatják. Itt is megjelennek a színes rózsacsokros dekorok, a rokokó edényformák, és Budán is megtaláljuk a Strasbourgból hozott, Holicsról átültetett, Tatán begyakorolt káposztafej tálakat, káposztalevél tányérokat. A rákos tálakat Tatán valószínűleg a tatai gyár kiváló szobrásza, Schweiger Antal mintázta élethűre. Budán is készült rákos tányér, a tataival vetekedő minőségben, de ez más kéz alól kerülhetett ki. A budai gyár alkalmazottai között vannak tatai, sőt holicsi mesterek is, akiknek munkáját, kifogástalan tudásával, a sokoldalúan képzett Kuny irányította.

A gyár működésének kezdetén, 1780-90 táján egy új korstílus, a klasszicizmus nyitányát jelentő copf terjedt el. Az edényformák leegyszerűsödtek, a gerezdelt edénytestek simává, hengeressé váltak, a színes díszítmények pedig egyszínfestésű füzéreknek, szalagcsokroknak adták át helyüket. Kuny gyárának termékei jobbára e lehiggadó, copf ízlést képviselik. Az edények formáinak és festésének egyszerűsége a stílusorientáción kívül annak is betudható, hogy Kuny vevőköre nem a főúri rétegből, hanem Budán a városi polgárságból került ki. A tatai és budai edények e két tényező (a korstílus időbeli különbségből táplálkozó változása és a városi környezet, amely a vevőkörben nyilvánul meg) miatt térnek el némileg egymástól.

Kuny a fajansz mellett kőedényt („danzigi edényt”) is gyártott. A fajanszgyárak (Holics és Tata is) a 18. század végén sorra tértek át az angol kőedény gyártására, amely a korszak keresett, divatos kerámiafajtája volt. A kőedény préskorongon, formába nyomva készül. A szürkés, tömör, vékony edénytest festhető, felületére végül átlátszó máz borul. Az igényes kőedény darabok plasztikusan formáltak, áttörten díszítettek. Kuny kőedényei minőségileg kifogástalan termékek.

A budai gyárban készült ún. márvány fajansz is, amely a keramikus saját fejlesztésű kerámia nyersanyaga volt. Ez a páratlanul elegáns megjelenésű kerámiafajta igazából kőedény, amely nemcsak felületében, de anyagában is a vörösmárvány erezettségét utánozza.

A napóleoni háborúk miatt fellépő ón- és ólomhiány válságba sodorta Kuny saját erejéből fenntartott gyárát is. Ekkor egy újabb, zseniális találmánnyal állt elő: fényes, áttetsző, antimontartalmú, új mázzal kísérletezett. 1810-ben gróf Brunswick József országbíró nagy összegű kölcsönt is folyósított neki gyára bővítésére. Ugyanekkor fatális módon a pesti egyetem doktorai mérgezőnek ítélték az új mázat és bezáratták a gyárat. Kuny felment Bécsbe, ahol 3 év leforgása alatt elismerték ugyan találmányát, de közben budai gyára tönkrement.

,,Dominicus Kuny von Pughardt Inhaber der k. k. priv. Geschirr-Fabrik in Ofen” 1822-ben bekövetkezett haláláig Bécsben élt. Keramikusi tevékenységéről ezekben a késői években nem tudunk.