“Lacus Felix” TÁMOP pályázat

Category Archive: Kuny Domokos Múzeum

Az Esterházy család arcképei, meghívó

Az “Ősök csarnoka” – az Esterházy család arcképei c. kiállítást a Kuny Domokos Múzeumban, augusztus 18-án 17 órakor dr. Fülöp Éva Mária történész, a korszak és a család kutatója, a múzeum nyugalmazott igazgatója nyitja meg.
A kiállítás az Esterházy család tatai múzeumban őrzött arcképsorozatát mutatja be, új megvilágításban. Több, mint húsz éve nem volt látható így együtt ez a különleges portrégaléria: apák és fiúk képmásai…

A Barokk fesztivál részletes programja a mellékletben olvasható.

Királyok és Keresztek képregényes délután

Már csak ezen a héten, azaz augusztus 12-ig látogatható múzeumunkban, a tatai vár kiállítótermében a „Királyok és Keresztek” című történelmi képregényhez kapcsolódó kiállítás. Ennek apropójából csütörtökön vendégül láthattuk Németh Leventét, a képregény rajzolóját, aki az érdeklődőknek elmesélte a kötet megjelenésének történetét, annak kulisszatitkait, de beszélt alkotói munkájáról, a képregény életében betöltött szerepéről is. Bemutatásra került a könyvhöz tartozó, azonos című mobilapplikáció, amelyet a helyszínen saját kezűleg próbálhattak ki az érdeklődők. A résztvevők ízelítőt kaphattak abból, hogyan születik meg egy regénybeli karakter (jelen esetben egy viking/varég harcos), sőt a bátrabbak ki is próbálhatták rajztudásukat. Az esemény zárásaként Németh Levente dedikálta könyveit, amelyeket egyénileg rajzolt alakjaival tett egyedivé.

Grotta 6.: Árnyék

A tatai múzeum kortárs képzőművészeti projektje, a Grotta hat év alatt határozott kurátori koncepcióval, tervvel, ízléssel, a művészeti élet megteremtésének és fenntartásának szándékával (nemcsak a városon belül, de országosan is), és a kortárs képzőművészet bemutatásának küldetésével fordul a közönség felé. A Grottához hasonló kezdeményezés sem a múzeumban, sem a megyében nincsen. A maga területén valami teljesen újat, teljesen szokatlant: egy új művészeti nyelvet képvisel. Az évente augusztusban megrendezett, egyhetes performance a szokatlan helyszínen érdekes és üdítő művészeti esemény. Célja, haszna a művészek közösségéből kiemelt évi két alkotó önálló tárlata, akik bemutatkozásra, gondolataik kifejtésére kapnak így lehetőséget. Már eddig is számos izgalmas, egyéni tárlatot láthatott a nagyközönség Tatán; az idei tárlat díjazottjai: Szabó Andrea Ferenczy Noémi-díjas tervezőgrafikus, a Képzőművészeti Egyetem tanára, és Jónás Péter képgrafikus, a Kaposvári Művészeti Kar tanára.

Minden évben egy-egy téma, egy-egy hívószó kapcsolja össze a kiállítás anyagát. Idén az “árnyék” volt az alcím, a hívószó. Az árnyék, mint az ábrázolás, a művészet alapvető eszköze, mint a fény által létrehozott jelenség, amely szimbolikus ellentétpárt alkot az őt életre hívó világossággal, az árnyék, amely a másolás, lenyomat formája. Minden művésznek megvolt a saját véleménye az árnyékról, az ellenfényről, az árnyékvilágról, a leheletfinoman érzékelhető, másik világról, az árnyakéról, létezőkről és nemlétezőkről, az eltakarásról és felfedésről, a maszkokról…

Meghívó

A Kuny Domokos Múzeum tisztelettel meghívja Önt és kedves családját

a tatai várban 2018. augusztus 9-én,

16 órai kezdettel megrendezésre kerülő

KÉPREGÉNYES DÉLUTÁNJÁRA.

Az eseményen vendégünk lesz

NÉMETH LEVENTE,

a

című történelmi képregény rajzolója,
aki bemutatja, majd dedikálja kötetét.

 

A legkisebbeket interaktív képregény-rajzolással és „múltszínezővel” várjuk!

 

Grotta 6. “Árnyék”

Immár hatodszor nyílik meg a fiatal művészek nyári tárlata, a Grotta, augusztus 3-án 18 órakor a tatai vár törökkori bejárójában.

Kortárs képzőművészeti kiállítás, országos tárlat. A fiatal művészek alkotásai szabadon reflektálnak a választott témára, az ‘árnyék’ gondolatkörére.

29 művész – fiatalok és mesterek – 29 válasza: árnyak, árnyékok, tükröződések és egyebek. Aranyász Zita, Bognár Zsolt, Csernátony Lukács László, Czédli Mónika, Fekete Szilvia, Füleki Krisztina, Gollowitzer Szabina, Görözdi Lilla, Görözdi Rita, Haszon Ákos, Jónás Péter, Kacsák Tamás, Kammerlohr-Kováts László, Karsai Kinga, Kelemen Dénes Lehel, Kiss Ágnes Katinka, Kovácsné Molnár Anna, Kováts Nikolett, Lendvai Péter Gergely, Lévai Ádám, Monok Balázs, Nedves Péter Barnabás, Rácalmási József, Sárközi Anikó, Szabó Andrea, Tóth Norbert, Varga Bálint, Varga Benedek, Vitárius Nikoletta.

Nagyon kortárs…

Palettata, múzeumi művészeti tábor

Negyedik alkalommal rendeztük meg a Palet-Tata (Palettata) című, művészeti tábort a múzeumban. A múzeum képzőművészeti gyűjteményére támaszkodó, első, 2015-ös tábort egy kortárs tatai alkotókat bemutató, s az ő közreműködésükkel megrendezett második, majd egy Tata karakterét megragadó, “kert” témájú, harmadik tábor követte.

Idén újdonságként a művészettörténet került szóba, egyfajta kísérleti művészettörténet, fontos korszakok fontos alkotásainak újraalkotása, másolása, miközben a kiállítás és gyűjtemény anyagának segítségével, kollégáink (Kováts Bianka régész, Kerti Károly restaurátor, képzőművész, Dományi Virág múzeumpedagógus, művészettörténész, Kövesdi Mónika művészettörténész) bevonásával komplex kultúrtörténeti ismeretek tették árnyaltabbá az egyes témákat. Eközben eljutottunk a természetelvű látásmódtól az expresszionista ábrázolásig, a konkrét valóság képétől a fantázia alkotta lényekig, a színes képektől a grafikák fekete-fehér világáig. Őskori barlangrajzok lovai elevenedtek meg, görög vázaképek mesefigurái keltek életre, középkori bestiáriumok sárkányai születtek meg aranyozott szárnyakkal, ex librist terveztünk és újraálmodtuk Franz Marc kék lovait.

A táborban nem a nyári szabadidő eltöltése, de nem is művészképzés folyik. Kísérleti művészetpedagógia ez: komplex képességfejlesztés a látás, érzékelés, értés és értelmezés képességeinek, lehetőségeinek kibontásával, valamint kedvcsináló a műveltség szeretetéhez, megbecsüléséhez.

Negyedik Palettata: ismét öröm és siker.

Mozgás tábor

Július 2. és 6. között került megrendezésre Mozgás! című múzeumi nyári táborunk. Amíg a telefonok a főúri lakosztályon, vagy a tiszta szobában pihentek, a gyerekek számos programon vettek részt. Első napon megismerkedtünk a legnagyobb mozgással: a bolygók mozgásával, majd lehetőségünk nyílt elkészíteni a Naprendszert buborékok kíséretében. A következő napokon a mozgás további formáival ismerkedtünk meg. Emmer András izgalmas előadást tartott a vetítőgép gyűjteményéről és a mozgókép elterjedéséről, majd különböző állatok mozgását ábrázoló zootrópokat készítettünk. A kiállításban állatokat kereshettünk a római szobában, vagy a középkori kőtárban. Készítettünk madárijesztőt és Kovács-Pataki Csenge közreműködésével íjászkodtunk, ostort csattogtattunk, vívtunk szablyával és tülköt fújtunk. Csütörtökön ellátogattunk az agostyáni Ökofaluba, ahol az önfenntartó gazdálkodásról tanulhattunk és állatokat simogattunk. Sárkányhajózás után a Német Nemzetiségi Múzeum állandó kiállításának koncepciója alapján saját, dobozba zárt, mini kiállításokat alkottunk. Utolsó napon a tábor során készült remekművekből és fényképekből épült kiállítással zártuk a tartalmas, közösen eltöltött hetet. A kiállítást a szülők is megcsodálhatták.

Köszönjük szépen a közreműködőknek, szülőknek és a résztvevő gyerkőcöknek ezt a nevetéssel, játékkal és tanulással teli, csodálatos hetet!

A táborozás nem ért véget, hiszen a mai nappal kezdődött múzeumunk Palettata tábora!

A kavicsbánya kincsei

A napokban fejeződött be múzeumunk több hónapja tartó feltárása Dunaalmás – Kavicsbánya lelőhelyen. A munka során települések részleteit és sírokat tártunk fel a neolitikumtól a vaskorig terjedő időszakból. A leletek restaurálása már megkezdődött, remélhetőleg nemsokára kiállításon mutathatjuk be őket. Képes összeállításunkban az ásatási pillanatképeken túl néhány érdekesebb lelet is látható.
Ásatásvezető: dr. Petényi Sándor
Technikusok: Deminger Csilla, Gyenge Áron, Kovács Bianka, Torda Márton
Az ásatáson részt vett még a múzeum dolgozói közül: Halom Albert

Egy kisváros a hátországban - kiállítás