Kuny Domokos Múzeum, Vár

Hétfő: SZÜNNAP
Kedd - péntek: 10.00 - 18.00
Szombat-vasárnap: 9.00-18.00
(+36) 34/381 251

Sima bejegyzés

Legördülő selyemszálak – Nagy Katalin emlékkiállítása

Nagy Katalin három éve ment el, a vármúzeumban a szeptemberben nyílt emlékkiállításon idéztük fel a kiváló gobelinművész, képzőművész alakját. Nagy Katalin kétségkívül egy korszak meghatározó művészegyénisége volt.

1979-ben diplomázott az Iparművészeti Főiskola textil (gobelin) szakán. Munkássága a magyar textil és gobelin virágzásának időszakában szökkent szárba. A textil, azon belül a szövött kárpit, átvészelve a történelmi korokat, az 1960-as évektől kezdődően született újjá, s vált a magyar művészet reprezentáns, vezető műfajává.

Nagy Katalin gobelinjein az alapanyag és a technika hagyományos, a téma viszont teljesen új. A képként kezelt felületen immár nem mitológiai témákat, vagy dekoratív mintázatot, verdűrt látunk, hanem egy megújult képi világot. Gyakran a férje, Kovács István grafikáiból készített kartont szőtte le. Kovács István számítógépes grafikával és gesztusfestészettel foglalkozott, az ő festői felületei, lendületes gesztusai, intenzív színei kifejezetten alkalmasnak bizonyultak a klasszikus, sőt, történeti műfajnak számító, dekoratív falkárpit modern formanyelvének kialakítására.

1984-ben készült el az a gobelinsorozata, amely úgyszintén egy formanyelvi újítást jelentett, sőt megújulást az ő művészetén belül is. A Street dimension-sorozat ismét nélkülözi, sőt tudatosan veti el a klasszikus hagyományokat, azokkal élesen szembefordul, együtt lélegzik viszont a képzőművészettel, a kortárs áramlatokkal. A kárpitokon falrészleteket láthatunk, korunk igénytelen és eklektikus vizuális környezetének idézeteit, a falragaszokkal teli utca felületét, méghozzá megtévesztő valósághűséggel, trompe l’euil módra megvalósítva, hiszen a kartont maga az utca készítette.

Nemcsak textillel, nemcsak szövéssel foglalkozott: a kortárs művészet területén kísérletezett anyagokkal, technikákkal, más műfajokkal, a performance-ig bezárólag. Felfedezve városuk különleges varázsát, hihetetlenül inspiráló közegét, a házaspár művészetszervezői tevékenységbe is fogott, melynek célja az volt, hogy a művészet nemzetközi vérkeringésébe kapcsolják be Tatát. Mindez a rendszerváltás utáni időkben, a kinyílt határok, megnyílt lehetőségek, a szabadság illúziójának korában történt. Nagy Katalin és Kovács István Európát szerette volna itt látni, és fordítva: Tatát is Európa színpadán. 1991-ben kezdett megvalósulni az álom, megkezdődött a nemzetközi művésztelepek (workshopok) és nemzetközi kiállítások szervezése. A tatai művészeti élet megteremtésére, nemzetközi szintű művészeti kapcsolatok kialakítására irányuló kísérletek (testvérvárosi tárlatok, nemzetközi művésztelepek, műteremház, művészeti központ Tatán) nem jártak sikerrel. Nagy Katalin, a korán virágzó dunántúli mandulafácska (mert nádszálkarcsú alakjával valóban az volt) mégis virított a télben, s mindig talált új irányt, kibontakozást. Ki tudott lépni a nemzetközi színtérre, spanyol, svájci, portugál művészeti ösztöndíjjal jól érezte magát külföldön, a művészet közös nyelvét beszélő társak között, s örömmel tért vissza mindig Tatára. Férjével, Kovács Istvánnal a művészlét folyamatos kísérletezéseivel, kérdéseivel élt együtt, a hétköznapokat is átszínezve, az élet minden területét művészetté emelve.

A tehetséges, tevékeny, nyughatatlan művészre pályatársai, barátai emlékeztek a legszebb gobelinjeit és kísérleti munkáit bemutató tárlaton. A kiállítóterem közepén a képeket betakaró, lepergő selyemszál installációja Nagy Katalin korábbi munkájának adaptációja. A selyemszál most a művész emlékére pergett. A permetező idő metaforája lehetne ez a Svájcban és Portugáliában korábban már megrendezett happening, amely ezen a helyen, ez alkalommal őrá emlékezett, az ő emlékművévé vált. Idővel az orsóról lepereg a selyemfonál, és teljesen betakarja majd a már soha meg nem valósuló munkák üres képkereteit.

Egy kisváros a hátországban - kiállítás