♦ BOB MARLEY UPLOADER ♦

Dominique Cuny egy elzász-lotharingiai művészcsalád tagja volt, luneville-i és strasbourgi kapcsolatokkal. Boldogulását a Baden tartománybeli Durlach fajanszgyárában találta meg; 1749-ben már a gyár igazgatója volt, amikor megismerkedett Frank Krisztina Barbarával, a durlachi hóhér leányával. Házasságukból egy fiú- és egy lánygyermek született, az ifjabb Dominique (Kuny Domokos) 1754-ben, majd Mária Barbara.

1756-ban már Holicson találjuk a családot. Dominique Cuny a Lotharingiai Ferenc császár által, Magyarországon elsőként alapított fajanszgyár vezető mestere lett (Fabrikant, művezető). Hamar beépült a jobbára elzászi származású, francia-német művészkolóniába. Korai halála (1759) után özvegye férjhez ment egy másik, az elzászi csoporthoz kötődő mesterhez, Hermann Sándorhoz.

Tatán a holicsi császári alapítás gesztusát követte Esterházy József gróf, amikor az általa ismert és cseklészi kastélyában használt holicsi fajanszot csodálva maga is fajanszüzem létesítését határozta el. Az 1758-as alapítás kudarcba fulladt, és csak 10 évvel később, 1768-ban indult meg a termelés, újabb holicsi mesterek érkezésével. Ettől kezdve a legkiválóbb holicsi mesterek tűnnek fel Tatán. 1768-ban érkezett meg a kiváló szobrász, Schweiger Antal. Ettől kezdve a Holicsra addig jellemző gyertyatartók, szenteltvíztartók, Mária-szobrocskák, valamint az élethű növény és gyümölcs alakú tálak Tatán készülnek. Radiel János festő, a romos tájképek mestere, a legjobb holicsi festőmester 1777-től működik Tatán.

Már 1769-ben megérkezik Tatára a 15 éves ifjabb Dominique Cuny (aki nevét már német – magyar helyesírással Kunynak írta), és családja: mostohaapja, Hermann Sándor gyárvezetőnek, édesanyja, Frank Krisztina pedig hozzáértő, képzett társnak. Hermann korai halála után (1772) Frank Krisztina egyedül, illetve fiával, Kuny Domokossal vezeti a gyárat, mégpedig olyan színvonalon, hogy ez a periódus tekinthető a gyár fénykorának.

Esterházy Ferenc gróf tatai gyára a Holicsról átültetett fajanszművészet magas színvonalát valósította meg. Termékei jobbára asztali készletek a legváltozatosabb színes és egyszínfestésű dekorokkal, a grófi asztal és a környék előkelő kastélyai számára. Kedveltek a trompe-l’oeil edények (káposzta-tál, papagáj-palack, stb.). Az ízlés változását, a klasszicizmus beköszöntét a század vége felé a füzérdíszes, szalagcsokros, szépiafestésű darabok megjelenése jól jelzi. A tatai gyár termékei a rokokó ívelt formáitól a lehiggadó copfon keresztül a biedermeier formavilágáig jutnak el.

Az ifjú Kuny a festéshez, modellkészítéshez egyaránt értő, sokoldalúan képzett arkanista volt. Anyja, Frank Krisztina mellett nagy szerepet kapott a gyár irányításában, és magát – joggal – a tatai gyár igazgatójának titulálta. Bizonyára a tatai gyárban látta jövőjét ezekben az években.

Nem derül ki pontosan, miért jelöli ki Frank Krisztina mégis utódjául a gyár vezetésében Hermann Teréziát, második házasságából született gyermekét, s miért szorítja ki Kuny Domokost, a magasan képzett, kísérletező kedvű, tehetséges keramikust. Mindenesetre Frank Krisztina és fia az úriszék előtt pereskednek, Kuny jogos jussaként követeli a tatai gyárat, de mégsem kapja meg.

Hermann Terézia gazdag kereskedő férje, Schlögl János György mellett, tulajdonképpen egyedül vezeti a tatai gyárat a következő évtizedekben, anyjáéhoz hasonló sikerrel.

Kuny 1784-ben elhagyja Tatát és soha nem tér vissza.

Az otthonát, és művészi elképzeléseit, boldogulását elhagyni kényszerülő Kuny Domokos 1784-ben a pangó bécsi porcelángyár vezetését pályázta meg. Az elárverezés előtt álló bécsi gyár megmentésére, mint „tatai gyárigazgató”, részletes tervezetet nyújtott be. Ajánlatát a bécsi udvar nem vette komolyan.

Ekkor Kuny nagy lélegzetű vállalkozásba fog: a hihetetlen fejlődés és iparosodás küszöbén álló Budán fajanszgyárat alapít. A Krisztinavárosban szerencsésen vásárolt telek közelében agyagbányák álltak rendelkezésre, az égetéshez bőven volt fa, a telek mellett folyó Ördögárok vize nélkülözhetetlen volt a termeléshez. Kuny kiváló felkészültségét bizonyítja, hogy a gyár működése hamarosan sikeres lesz; Kunynak nincsenek massza- és mázkészítési, égetési nehézségei, költséges kísérletei. „Az itt gyártott edénynél szép előmenetelt és mind jobban növekedő forgalmat tud felmutatni” – írja jelentését működéséről a városi tanács 1787-ben. Termékeire 1792-ben gyártási privilégiumot nyert. Kuny Domokos hamarosan a budai polgárság tekintélyes tagja, jómódú polgár lesz, szalonjában tiszteket, városi hivatalnokokat, írókat lát vendégül.

Termékei a tatai gyár művészeti tendenciáit, törekvéseit folytatják. Itt is megjelennek a színes rózsacsokros dekorok, a rokokó edényformák, és Budán is megtaláljuk a Strasbourgból hozott, Holicsról átültetett, Tatán begyakorolt káposztafej tálakat, káposztalevél tányérokat. A rákos tálakat Tatán valószínűleg a tatai gyár kiváló szobrásza, Schweiger Antal mintázta élethűre. Budán is készült rákos tányér, a tataival vetekedő minőségben, de ez más kéz alól kerülhetett ki. A budai gyár alkalmazottai között vannak tatai, sőt holicsi mesterek is, akiknek munkáját, kifogástalan tudásával, a sokoldalúan képzett Kuny irányította.

A gyár működésének kezdetén, 1780-90 táján egy új korstílus, a klasszicizmus nyitányát jelentő copf terjedt el. Az edényformák leegyszerűsödtek, a gerezdelt edénytestek simává, hengeressé váltak, a színes díszítmények pedig egyszínfestésű füzéreknek, szalagcsokroknak adták át helyüket. Kuny gyárának termékei jobbára e lehiggadó, copf ízlést képviselik. Az edények formáinak és festésének egyszerűsége a stílusorientáción kívül annak is betudható, hogy Kuny vevőköre nem a főúri rétegből, hanem Budán a városi polgárságból került ki. A tatai és budai edények e két tényező (a korstílus időbeli különbségből táplálkozó változása és a városi környezet, amely a vevőkörben nyilvánul meg) miatt térnek el némileg egymástól.

Kuny a fajansz mellett kőedényt („danzigi edényt”) is gyártott. A fajanszgyárak (Holics és Tata is) a 18. század végén sorra tértek át az angol kőedény gyártására, amely a korszak keresett, divatos kerámiafajtája volt. A kőedény préskorongon, formába nyomva készül. A szürkés, tömör, vékony edénytest festhető, felületére végül átlátszó máz borul. Az igényes kőedény darabok plasztikusan formáltak, áttörten díszítettek. Kuny kőedényei minőségileg kifogástalan termékek.

A budai gyárban készült ún. márvány fajansz is, amely a keramikus saját fejlesztésű kerámia nyersanyaga volt. Ez a páratlanul elegáns megjelenésű kerámiafajta igazából kőedény, amely nemcsak felületében, de anyagában is a vörösmárvány erezettségét utánozza.

A napóleoni háborúk miatt fellépő ón- és ólomhiány válságba sodorta Kuny saját erejéből fenntartott gyárát is. Ekkor egy újabb, zseniális találmánnyal állt elő: fényes, áttetsző, antimontartalmú, új mázzal kísérletezett. 1810-ben gróf Brunswick József országbíró nagy összegű kölcsönt is folyósított neki gyára bővítésére. Ugyanekkor fatális módon a pesti egyetem doktorai mérgezőnek ítélték az új mázat és bezáratták a gyárat. Kuny felment Bécsbe, ahol 3 év leforgása alatt elismerték ugyan találmányát, de közben budai gyára tönkrement.

,,Dominicus Kuny von Pughardt Inhaber der k. k. priv. Geschirr-Fabrik in Ofen” 1822-ben bekövetkezett haláláig Bécsben élt. Keramikusi tevékenységéről ezekben a késői években nem tudunk.