Juszkó Béla festőművész (1877-1969), Tata szülötte, Székely Bertalan tanítványa, a két világháború közötti időszak ismert és sikeres festője volt. A lovak rajongójaként fordult az érdeklődése a puszták világa mellett a történeti téma, az ősmagyar világ felé, hun-magyar témáit rovásírással jelezte. A korszak hivatalos festője volt, megfestette Horthy Miklós kormányzó egészalakos képmását is.

Szülővárosát, ahová gyakran hazatért, elragadó festményeken örökítette meg.

Juszkó Bélának a család Esterházy utcai otthonából kilépve csak néhány lépést kellett tennie ahhoz, hogy a képen látható, kedves látvány táruljon a szeme elé. Számtalan festményen örökítette meg a főutca alatt átbukó, majd kiszélesedő Malom-patakot, a kocsik mosására, lovak fürdetésére használt medret. Melegvíznek nevezték korábban, – ma már rá sem ismerünk erre a helyre; az árokba terelt, majd kiszáradt patakmeder körül ma Kodály tér néven, rendezett park terül el.

Juszkó Béla, miután hadifestőként megjárta az olasz és az orosz frontot, 1920-ban hosszabb időt töltött a tatai szülőházban – ekkor készült ez a festmény is. A lombokon átszűrődő, a lombokat valósággal áttörő napfény kirobbanó életerőt sugároz. A képen minden ragyog, minden tele van élettel. A lomb ezerféle zöldje, az árnyékok kontrasztos lilája, a tükrös vízfelület Juszkó bravúros festői tudásának bizonyítéka.