Múltbéli kerékvetők a jelenkori Tatán

Csütörtök délután a Kuny Domokos Múzeum meghirdette új gyűjtőpályázatát helytörténeti építészeti elemek, kerékvetők és kapualjak gyűjtésére. Az előzetes programban meghirdetettekkel szemben, zárt körben, a sajtó munkatársai előtt került sor a projektindító rendezvényre. Elsőként Dr. Schmidtmayer Richárd, múzeumigazgató üdvözölte a program fővédnökét Horváthy Lóránt önkormányzati képviselőt, aki ötletgazdaként kezdeményezte a tatai kerékvetők összegyűjtését. A komoly gyűjtőmunka várostörténeti jelentőségét ismertette: már most a projekt kezdetén közel 200 kerékvető és kapualj került a fókuszba.


Horváthy Lóránt beszámolt a kezdeményezés indulásáról, a kezdetekről, amikor fényképezőgépet ragadva, a tatai utcákon közlekedve kezdte el a fotódokumentációk készítését. A kerékvető kövek gyakorlati funkcióján, a kapuzat, kapukeret megóvásán túl, magával ragadta a kövek változatos formavilága is. Stegmayer Máté, a múzeum segédmuzeológusa a múzeumi háttértudás és lehetséges forrásbázisok felhasználására hívta fel a figyelmet. A formai változatok vizsgálatával reményeink szerint az adott épület egykori funkciójával, az ott élő család társadalmi státuszával kapcsolatban is következtetéseket vonhatunk le. Egyes esetben megmaradt a kerékvető kő, de a köztük álló díszes kapu már nem. Más esetben a kapu maradt fenn, de a köveket a modernkori biztonságos közlekedés miatt eltávolították. Mindezen megmaradt emlékeket, emléktöredékeket szeretnénk a projekt során feltárni, megörökíteni és felhívni a figyelmet a megmaradt értékekre, főleg, ha azok folyamatos karbantartással (fakapu esetében pl.) is párosul. Ezen feltáró munkát egészíti ki Varga Edit, a múzeum fotósának dokumentációja is.


A gyűjtésfelhívás a meglévő kerékvetők, kapualjak dokumentálását és archív felvételek gyűjtését célozza. Ezekkel a témákkal kapcsolatban várja a múzeum a tatai lakosság visszaemlékezéseit is.


A múzeum a meglévő elemek összegyűjtésén, dokumentálásán és a visszaemlékezések feldolgozásán túl a történeti képi és írott forrásokat is felhasználja. Ezt segítené a lakosságtól várt régi fényképek, de a múzeum archív fotógyűjteménye is. Egyes építészeti elemekre tervrajzokból, munkaleírásokból, felmérési rajzokból, de térképekről is következtethetünk.


A gyűjtés eredményeiből egy helytörténeti kiadvány készül, ami reményeink szerint felhívja a figyelmet ezekre az emlékeinkre, hozzájárul és erősíti a megőrzésükre irányuló törekvést.


A gyűjtéssel kapcsolatos elérhetőségeink:
06-20/384-0688
stegmayer94@gmail.com