“Örömóda” – Könyvbemutató a múzeumban

A 2019. október 8-án Hartmann Miklós „Örömóda” című új kötetének bemutatójára invitálta az érdeklődőket a Német Nemzetiségi Múzeum.

Dr. Schmidtmayer Richárd, a Kuny Domokos Múzeum igazgatója köszöntötte a megjelenteket. Elmondta, hogy intézményvezetőként nagy örömére szolgál, hogy az országban ismét először itt mutatják be a szerzői kiadású művet. Már az első kötet is hiánypótló volt, hiszen évről évre jelennek meg család- és helytörténeti munkák, olyan regény viszont, amely egyszerre szól magyarországi németekről, több korszakot is felölel, valós adatokon alapszik, ez idáig nemigen jelent meg.

Ezt követően Busa Mónika, a Német Nemzetiségi Múzeum néprajzos munkatársa vette át a szót, aki a művel kapcsolatos személyes élményeit osztotta meg a látogatókkal. Részletek felolvasásán keresztül hozta közelebb a könyv szereplőinek sorsát, életútját. Elmondta, hogy a könyv rejtett folytatása a szerző korábbi – „A széna illata” címmel megjelent – regényének. Nem csupán a német kitelepítésről szól, általában is a szabadságról, vagy inkább annak hiányáról. Olvasmányos, izgalmas, mindazonáltal hiteles korrajz. Ezt követően Dr. Salamon Éva – aki immár második alkalommal vett részt az alkotói folyamatban – a könyv szerkesztési elveiről, a közös munka állomásairól számolt be.

Hartmann Miklós a mű létrejöttének előzményeiről mesélt, valamint a kutatómunka és az alkotói folyamat részleteibe avatta be a megjelenteket. Ahogy a mű alkotója egy interjúban vall magáról: nem készült sem írónak, sem kutatónak. A megyéből származik, felmenői Szenden, Környén, Kecskéden éltek, de életük számos szállal kötődött Tatához, az Esterházy-uradalomhoz. Ő maga pedig a mai napig kötődik a megyéhez: ezért is tartja fontosnak, hogy 2017-ben itt, a múzeum falai között mutathatta be az első kötet. Azóta számos író-olvasó találkozón vett részt, s „A széna illata” című kötet után egyre több olvasó várta izgalommal a folytatást.

Az olvasói kérdések után, kötetlen beszélgetés keretében Hartmann Miklós dedikálta az olvasói példányokat. Ahogy a szerző búcsúzott a rendezvény végén a vendégektől: olvassák, forgassák jó szívvel! Az „Örömóda” című kötet megvásárolható a Német Nemzetiségi Múzeumban.