Valóban a hét műtárgya, a nagyhéthez illő darab mutatkozik be ezúttal, a maga megrendítő szépségével és tanulságaival.

A barokk szobrocskán az oszlophoz kötött, megkínzott Krisztust láthatjuk. Krisztus megaláztatásának, kínzásának és szenvedésének drámai jelenete, a Passió része az ostorozás. Ahogy János evangéliuma írja, „előfogá Pilátus Jézust, és megostoroztatá”.

Az oszlophoz kötött, sebekből vérző, fején töviskoronát viselő Krisztus ábrázolása gyakori a keresztény művészet történetében, a gótikától kezdve sűrűn ábrázolják, a Passió és a fájdalmas rózsafüzér-ciklus részeként, de önállóan is, hogy a szenvedéstörténetet átélhetővé tegyék a hívők számára. A gazdag ábrázolási hagyomány része a barokk szobrászatban kialakult ostorozás-jelenet. A téma párhuzamai – akár életnagyságban megfaragott szoboralak formájában – számos bajor, osztrák templomban megtalálhatók. A mai napig szokás a húsvéti liturgia során a passió folyamatát egymagában is jelképező ábrázolást, a vérző, töviskoronás, oszlophoz kötözött Krisztus alakját a templomban elhelyezni, egészen húsvét vasárnapjáig, amikor a fájdalmas szobrot a dicsőséges, feltámadt, győzelmi zászlót tartó Krisztus-szoborra cserélik.

A tatai múzeum szobra is ilyen típusú templomi szobor. A kvalitásos, 18. századi alkotást 1941-ben ajándékozta a tatai múzeumnak Klotz Ignác esperes-plébános, a tatai római katolikus plébániatemplom (nagytemplom) papja, azzal a megjegyzéssel, miszerint a szobor az 1778-ban lebontott korábbi, középkori plébániatemplomból, a Szent Balázs-templomból származik. Így gazdagította az 1912-ben alapított Piarista (1941-ben már Tata-Tóvárosi) Múzeum gyűjteményét a plébános nagylelkű adománya, s így maradt fenn számunkra az egyetlen darab a régi templom berendezései, műkincsei közül.

A szobrot Kerti Károly György restaurálta, archív felvétel alapján készítette el az oszlop és a lánc, valamint a nimbusz rekonstrukcióját.

A fotó Varga Edit felvétele, a szerző „Műtárgy-portrék” c. kiállításáról.