“Lacus Felix” TÁMOP pályázat

Category Archive: Kuny Domokos Múzeum

Mozgás tábor

Július 2. és 6. között került megrendezésre Mozgás! című múzeumi nyári táborunk. Amíg a telefonok a főúri lakosztályon, vagy a tiszta szobában pihentek, a gyerekek számos programon vettek részt. Első napon megismerkedtünk a legnagyobb mozgással: a bolygók mozgásával, majd lehetőségünk nyílt elkészíteni a Naprendszert buborékok kíséretében. A következő napokon a mozgás további formáival ismerkedtünk meg. Emmer András izgalmas előadást tartott a vetítőgép gyűjteményéről és a mozgókép elterjedéséről, majd különböző állatok mozgását ábrázoló zootrópokat készítettünk. A kiállításban állatokat kereshettünk a római szobában, vagy a középkori kőtárban. Készítettünk madárijesztőt és Kovács-Pataki Csenge közreműködésével íjászkodtunk, ostort csattogtattunk, vívtunk szablyával és tülköt fújtunk. Csütörtökön ellátogattunk az agostyáni Ökofaluba, ahol az önfenntartó gazdálkodásról tanulhattunk és állatokat simogattunk. Sárkányhajózás után a Német Nemzetiségi Múzeum állandó kiállításának koncepciója alapján saját, dobozba zárt, mini kiállításokat alkottunk. Utolsó napon a tábor során készült remekművekből és fényképekből épült kiállítással zártuk a tartalmas, közösen eltöltött hetet. A kiállítást a szülők is megcsodálhatták.

Köszönjük szépen a közreműködőknek, szülőknek és a résztvevő gyerkőcöknek ezt a nevetéssel, játékkal és tanulással teli, csodálatos hetet!

A táborozás nem ért véget, hiszen a mai nappal kezdődött múzeumunk Palettata tábora!

A kavicsbánya kincsei

A napokban fejeződött be múzeumunk több hónapja tartó feltárása Dunaalmás – Kavicsbánya lelőhelyen. A munka során települések részleteit és sírokat tártunk fel a neolitikumtól a vaskorig terjedő időszakból. A leletek restaurálása már megkezdődött, remélhetőleg nemsokára kiállításon mutathatjuk be őket. Képes összeállításunkban az ásatási pillanatképeken túl néhány érdekesebb lelet is látható.
Ásatásvezető: dr. Petényi Sándor
Technikusok: Deminger Csilla, Gyenge Áron, Kovács Bianka, Torda Márton
Az ásatáson részt vett még a múzeum dolgozói közül: Halom Albert

Germánok kiállítás megnyitó

Július 5-én új, kéttermes időszaki kiállítás nyílt múzeumunkban. A szombathelyi Savaria Múzeum „Germánok” című vándorkiállítása a korai népvándorlás kor Vas megyei emlékanyagának impozáns tárgyait mutatja be. A Szeleste határában Pap Ildikó régész által feltárt, nagy sírszámú langobard temető harcos férfiakat és gazdagon felékszerezett hölgyeket rejtett. A kiállított tárgyak között felfedezhetünk férfi és női viseletmaradványokat, fegyvereket, arany-, ezüst-, valamint korallból készült gyöngyékszereket, de megjelenik a korra jellemző fazekasság is. A temetőben talált egyéb tárgyakból rekonstruálható ennek a 6. század elején a Dunántúlon élt népcsoportnak a hitvilága. Ehhez kapcsolható a kiállítás talán legérdekesebb “műtárgya” egy torzított emberi koponya.
A kiállítást Dr. Vida Tivadar, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Régészettudományi Intézet igazgatójának szakmai előadása nyitotta meg, majd ezt követően Michl József, Tata Város polgármestere biztatta az érdeklődőket a tárlat megtekintésére. Az ünnepélyes eseményen zenei betétekkel közreműködött a Magyar Honvédség 25. Klapka György Lövészdandár Zenekara. A kiállítás augusztus végéig tekinthető meg a tatai vár időszaki kiállítótermeiben.

Meghívó – Germánok

A Kuny Domokos Múzeum tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, baráti körét a Germánok című vándorkiállítás megnyitójára a tatai várba, 2018. július 5-én (csütörtökön) 17 órai kezdettel.

Köszöntőt mond: Michl József, Tata Város polgármestere

A kiállítást megnyitja: Dr. Vida Tivadar, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Régészettudományi Intézetének igazgatója

Az eseményen közreműködik a Magyar Honvédség 25. Klapka György Lövészdandár Zenekar

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

A tárlat 2018. augusztus végéig látogatható!

Két világ határán – Kiállítás a piarista kápolnában

„1950-ben, amikor a piarista atyákat száműzték rendházukból, megfosztották díszeitől a piarista templom (hagyományosan: kápolna) szakrális terét: nincsenek padsorok, szószék, szentélyrács, nincs tabernákulum, nincs ott az oltárfalon Vincenzo Milione oltárképe, és nincs a mellékoltáron a Szent Miklós-oltárkép, amely az alapító Esterházy Miklós grófra emlékeztetett. Jelenleg egy átalakított fűtőnyíláson keresztül közelítjük meg a szakrális teret. Kopottságában is hatásos, sorsának mementójaként is lenyűgöző a tér, amelyet a maga módján berendez, újra szakralizál ez a kiállítás.

Kortárs kiállítás ez, de történeti dimenzióba ágyazva.”

Ezekkel a szavakkal kezdődött a várostörténeti évforduló alkalmából rendezett, kortárs képzőművészeti kiállítás megnyitása, egy rendhagyó helyszínen, a piarista rendház egykori házikápolnájában. A megnyitószöveg itt olvasható.

A Tata Város Önkormányzata, a Mecénás Közalapítvány és a Kuny Domokos Múzeum közös kiállítása a piarista kápolnában (Tata, Tanoda tér 5/a) augusztus 29-ig az alábbi nyitvatartás szerint látogatható:
hétfőtől csütörtökig 11-től 16 óráig
pénteken 11-től 13 óráig.

 

A kiállításon résztvevő művészek névsora:

Ander Zsuzsa, Árendás László, Atlasz Gábor, A. Bak Péter, Barti Magdolna, Csordás Zoltán, Farádi Vörös Ákos Mihály, Görözdi Lilla, Görözdi Rita, Henye Péter, H. Katona Erzsébet, Jakobi Anna, Kammerlohr-Kováts László, Kerti Károly György, Kiss Gábor, Kiss Ilona, Korányi Mária, Kóthay Péter, Kovács István, Kovács Valéria, Lévai Ádám, Matyus Dóra, Mikus Áron, Mráz János, Muzsnay Ákos, Nagy Ágnes, Nagydobai Bogdándy Kornélia, Nagy János, Pózner Gábor, Réti András, Ritók Lajos, Rochlitz György, Sárközi Anikó, Schenk Attila, Sipos Zoltán, Somos Gyula, Stössel Nánda, Sulyok Teréz, Szarka Fedor Guido, Székács Zoltán, Szentessy László, Széri-Varga Géza, Szigetvári Krisztina, Szilágyi-Jéger Teréz, Szunyogh László, Tóth Norbert, Varga Benedek, Varga-Bencsik József, Varga Erzsébet

Hétvégi nyitva tartás

Vár

Német Nemzetiségi Múzeum

Volt Zsinagóga

Péntek-vasárnap 9:00-17:00

Hunyadiak fegyverben tematikus nap

Június 19-én tematikus napot szervezett múzeumunk a Tatától hamarosan búcsúzó “Hunyadiak fegyverben” című páncél- és fegyvertörténeti vándorkiállításhoz kapcsolódva. Az érdeklődők egy interaktív tárlatvezetés után a “Páncélsimogatóban” saját maguk ismerhették meg a páncélos vitézek és lovagok világát, ahol lehetőségük nyílt felölteni a korabeli női és férfi öltözékeket, vérteket is. Mátyás király reneszánsz udvarát, annak változatos szereplőit múzeumpedagógiai foglalkozás keretében idézték meg a gyermekcsoportok a vár udvarán. A nap során a történelmi falak között további ismeretterjesztő és logikai játékok, valamint kézműves foglalkozások, így rece-fice készítés és mozgatható török basa készítés várta a gyerekeket.

Múzeumok Éjszakája

Múzeumunk az előző évekhez hasonlóan, 2018-ban is csatlakozott a Múzeumok Éjszakája programjához. Idén a tatai Kálvária-domb ad otthont közös rendezvényünknek, amelyben közreműködik a Pötörke Néptáncegyüttes, az Újhold táncegyüttes, a Csevergő énekegyüttes és a Cserszömörcze együttes.

2018. június 23-án (szombaton) 18 órától 22 óráig a következő programokkal várunk minden kedves érdeklődőt:

  • A Kálvária-domb “gyermekkora” – Kürthy Dóra geológus előadása
  • Tataiak a Kálvárián – Történetek a Kálvárián című “egyestés” kiállítás megnyitója – a tárlatot Busa Mónika néprajzos nyitja meg
  • A gyermekkor “kálváriája”, avagy a gyermekkor meg(ít)élésének változásai a történelem során – Borzsák Réka múzeumpedagógus előadása
  • Reneszánsz táncház az Újhold táncegyüttes közreműködésével
  • Szentiváni dalok a Csevergő énekegyüttes közreműködésével
  • Tűzugrás a Pötörke Néptáncegyüttes vezetésével, majd ezt követően táncház

A legkisebbeket lámpás és koszorú készítéssel, valamint népi játszótérrel várjuk!

Az est folyamán a zenét a Cserszömörcze együttes szolgáltatja.

A programok ingyenesen látogathatók!

Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!

 

Egy kisváros a hátországban - kiállítás