“Lacus Felix” TÁMOP pályázat

Újra megnyílt a Grotta

13

A törökkori bejáró rusztikus falai közt ismét fiatal művészeket köszönthettünk. Az országos képzőművészeti pályázat idei hívószava az “út” és az “utazás” volt. Erre reflektáltak a munkák, amelyek távoli tájak igézetében születtek, vagy a legegyszerűbb, legpuritánabb útmenti tájat ábrázolják, esetleg egy utazást modelleznek a test és lélek mélyébe. Tóth Norbert lecsupaszított geometriájú kisplasztikája, a Giotto című munka, egy térben és időben távoli utazás emlékéből született. Méry Beáta Szőnyeg című festménysorozata sem csupán  három skálára bontott színtanulmány, hiszen legfelső rétege egy nyomat, apró alakokkal, amelynek díszítősora emberi figurákból áll. Az életút szövedéke…

A fényképeket Tarjáni Antal készítette.

 

Egy kisváros a hátországban - kiállítás