“Lacus Felix” TÁMOP pályázat

Tanítványok – ár&ás

Kerti Károly emlékkiállítását egykori tanítványainak jelenléte kíséri. A száz éve született mester nemcsak kiváló grafikus volt, de remek pedagógus is. Az 1948-ban Nagy János festőművész által megalapított tatai szabadiskolát 1957-ben, Tatára érkezésekor vette át, és haláláig vezette. A szakkörből számos művész és rajzpedagógus került ki.

Kerti Károly emléke ma is eleven. Tisztelői, tanítványai, a tatai művészetbarátok köre szeretettel emlékezik a mesterre. Munkái pedig ma is aktuálisak, hiszen olyan művészi megoldásokat mutatnak, olyan alapvető emberi érzelmeket, szituációkat örökítenek meg, annyi emberséggel vannak átitatva, hogy üzenetük ma is érvényes.

Az emlékkiállítás alkalmából vártuk és várjuk továbbra is egy-egy beszélgetésre, rövid életút-interjúra egykori tanítványait, akik emlékeznek a mesterre, az indulás éveire, s bemutatják pályafutásukat, újabb munkáikat. A Lévai Ádám képgrafikussal és Szabó Andrea tervezőgrafikussal folytatott beszélgetés után, ezúttal a magyar tervezőgrafika nagy generációjának képviselője, a plakátgrafika mestere, Árendás József volt a vendégünk.

Árendás József tatai gimnáziumi évei alatt ismerkedett meg Kerti Károllyal. Szeretettel emlékezett most vissza azokra a szakköri foglalkozásokra, ahol a biztos rajzi alapokat, a szerkezet látását, a művészi szemléletmódot sajátította el. Innen került, immár elszántan elkötelezve magát a művészet mellett, az Iparművészeti Főiskolára, ahol a frissen indult tervezőgrafika képzés („typo-grafika”) egy teljesen új perspektívát nyitott meg előtte. Az Élet és Irodalom (Nagy László képszerkesztésében) éveken át közölte a fiatal művész rajzait, majd megkezdődött az a művészi korszak, amely elsősorban plakátokból állt. Új utakon járó, modern művészeti műfaj, jelenség volt ez akkoriban, egy másféle formanyelv, más gondolkodás. Moziplakátok a Magyar Hirdetőnek (Az utolsó valcertől a Ragtime-ig), majd színházi plakátok (pl. a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színháznak), tanítás, kiállítások, sikerek, díjak az útjelzői ennek a gazdag pályának. Árendás József Munkácsy-díjas grafikusművész 2011-től a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. Hetvenedik születésnapja alkalmából 2016-ban rendezte meg gyűjteményes kiállítását („Életmű plakátokon”) a budapesti Hegyvidék Galériában. A galéria tere ugyanúgy tömve volt, mint most a tatai vár kiállítóterme.

Míg Wehner Tibor (művészettörténész, író, Árendás Józsefhez hasonlóan sikeres és nyughatatlanul tevékeny alkotó, aki tatai pályakezdése kapcsán szintén kötődik Kerti Károlyhoz) kérdez, Árendás József szívesen mesél, megmutatja munkáit, barátságos, közvetlen személyiségéhez egészen közel engedve az érdeklődőket, s megnyitva előttük azt a világot, ami az ő élete: történelem, család vágóképein, mesterek, színészek, kortársak említésén keresztül a plakátok és falragaszok (óriási különbség!) világát, a motívumok, metaforák és fricskák nyelvét.

Egy kisváros a hátországban - kiállítás