A hagyományos őszi lehalászáshoz, a fesztivállá terebélyesedett nagyhalászathoz csatlakozó előadás során dr. Fülöp Éva Mária, a múzeum nyugalmazott igazgatója a tatai halászat többévszázados hagyományáról, történetéről beszélt. A magas szintű tatai halászat a 15. században kezdődött; ezzel kapcsolatban érdekesség, hogy a Zsigmond király által 1430-ban kialakíttatott Öreg-tó a 15. században, Tata fénykorában többek között hatalmas testű vizákat is befogadott. Az Esterházyak birtoklása idején egy modern, tavi halgazdaság helyszíne volt a birtok valamennyi tava. Tómestert a fejlett halgazdasággal rendelkező Csehországból fogadtak. Az Öreg-tavon, akárcsak a többi tóban a vizet három évenként leengedték, a halakat kifogták, a medret pedig bevetették kölessel, vagy más terménnyel, majd a termésre újra ráengedték a vizet. Erről emlékezett meg Esterházy Károly egri püspök is, amikor azt emlegette, hogyan sétált a tatai tómederben a káposztafejek között. A tógazdaság a szaporító, nevelő és hizlaló tavak láncolatából állt. A 600 holdas Öreg-tó hizlaló tó volt, innen kerültek a lehalászás alkalmával eladásra a nagyra nőtt pontyok, mintegy 1000-1200 mázsa hal. A tavakat a tócsőszök őrizték, akit hallopáson értek, az úriszék elé került. Szó esett táplálkozásról és gasztronómiáról is: egy fennmaradt levélben Esterházy József kedvenc ételét, a tormás csukát rendelte meg.

A történeti előadás a tatai halászatot sajátos agrártörténeti témából a korszak és a helyszín színes összefoglalójává emelte, melynek során az előadó a fesztiválon résztvevő és itt is megjelent hagyományőr betyárok kedvéért szót ejtett a rákászok, csíkászok, pákászok világáról is.

Fotók: Tata Város / Ábrahám Ágnes