“Lacus Felix” TÁMOP pályázat

Mesteremberek élete

IMG_3376

infoblokk_kedv_final_felso_cmyk_ESBASzorgalom, becsület, rend és tisztesség. A TÁMOP-3.2.13-12/1-2013-0070 pályázat keretében sorra kerülő következő foglalkozás, a céhek életét, tárgykultúráját, tevékenységeit bemutató témanap ezeket a fogalmakat járta körül. Közben szó esett a mára már szinte elfeledett mesterségekről, szerszámokról, munkákról és tárgyakról. A kádár, a bognár, a takács mesterség a fiatalok előtt ma már szinte ugyanúgy ismeretlen, mint a gombkötő, a csapó. A mesterré válás szabályait, a céhes élet szokásrendjét sajátíthatták el a gyerekek a vándorkönyv elkészítésével, amelyet lúdtollal kellett kitölteniük, beírva saját külsejük, “ábrázatuk” adatait. A vándorkönyvet aztán le is pecsételhették, annak a tatai céhnek a pecsétjével, amelynek a legényei voltak. Választhattak a három nagy tatai céh, a molnárok, a fazekasok és a csapók között.

 

Egy kisváros a hátországban - kiállítás