“Lacus Felix” TÁMOP pályázat

Közműtérképek felhasználása elméletben és gyakorlatban avagy kortársművészet történeti múzeumban

A múzeum „kortárs művészeti hónapjai” különleges kiállítások sorát kínálják a várba lépő, és az ódon falak között talán csak fegyverekre, régiségekre kíváncsi, óvatlan látogató számára. Kováts Nikoletta májusban megnyílt kiállítása a meghökkentő kuporgókkal, a lenyűgözően intenzív, kontrasztos színek rétegeivel ha meg is lepte, de nyilvánvalóan lenyűgözte a terembe lépőket. Június elején Baráth Bálint kiállítását nyitottuk meg, augusztusban pedig a törökkori bejáróban tanyát ver majd a Grotta, amely már hatodik éve, hatodik alkalommal kínálja a tatai vár közönségének a kortárs művészet széles spektrumát.

Baráth Bálint kiállításán is képeket látunk a falon. Ettől eltekintve azonban minden rendhagyó. A képmezőben nem rajzolt vonalakat vagy ecsetvonásokat találunk, hanem egy különös világ képe mását, egy másik valóságét. A művész által teremtett tér egy kész dolgokból, sajátos darabokból újraalkotott világ, geometrikus renddel és geometriai jelekkel, és cseppet sem geometrikus (vagy legalábbis formailag nehezen meghatározható) elemekkel vegyítve. A terek egyes részletei egy sajátos jelrendszer részeként dekódolhatók, mozgásuk és viszonyaik metaforikusan, vagy esetleg egy képzelt történet mentén is magyarázhatók. De értelmezhetjük a sajátos konstrukciókat absztrakt emlékműtervekként is, ilyen módon is kibontható a sorozat. Eközben a képmezőkbe zárt jelenetekkel nem ér véget a kiállítás! Mint egy dioráma, egészül ki a képek világa a kiállítótérbe behozott tárgyakkal (tervrajzok, ezek mappái, dobozai, egyes részletei) egy egységes installációvá. Használati utasítás segíti az értelmezést: kiderül, hogy az előző generáció által hátrahagyott, korábbi műszaki rajzok indították el az újonnan épült-berendezett konstrukciókat, azok (esetenként akár gyűrt, szennyezett) részletei láthatók egészen konkrétan a képeken látható terekben. Így az idő és az emlék fogalmai (ezek az abszolút múzeum-kompatibilis fogalmak) is helyet kapnak az értelmező gondolatok között. S így válik érthetővé a kiállítás címe is: Közműtérképek mobilitási elmélete és gyakorlata. Miképp éled újjá ez a haszontalannak tűnő (mert praktikus aktualitását rég elveszett) padlásra száműzött, holt anyag, képez jeleket, s válik egy gyakorlatban létrehozott, megépített, de mégiscsak képzeletbeli tér építőkövévé – erről szól a kiállítás.
Fotóink a megnyitón készültek.

Egy kisváros a hátországban - kiállítás