“Lacus Felix” TÁMOP pályázat

Gladiátorjáték a Saturnalia alkalmából

IMG_5730

A múzeum a pályázati projekt részeként megvalósuló programok sorában most érkezett el a római témanapokat lezáró történelmi vetélkedőhöz.
Az első napi fordulón a római vízvezeték nyomait kerestük, hiszen a római időkben Tatáról vezették a limes közeli castrumába, Brigetióba a vizet. A nympháknak állított, elveszett oltárkövet kellett a gyerekeknek megtalálni Tata utcáin. Eközben vízvezetéket modelleztünk, a Pantheonban (Görög-Római Szobormásolatok Múzeuma) áldoztunk a római isteneknek, próbára tett minket a Legio Brigetio, felkerestük az előkelő brigetiói katonatiszt otthonát (római szoba a várban), jártunk a bibliothecában, a fazekas műhelyében, s végül rábukkantunk az oltárkőre az angolkerti műromok kulisszái közt.
Milyen szerencse, hogy épp ezekben a napokban, a Saturnalia idején zajlottak az antik Rómában is a gladiátorjátékok, így az előző napi kiképzés (“hétpróba”) után ezt a szerepet, a gladiátor szerepét osztottuk a tanulókra. A kis thraex, myrmillo, retiarius gladiátorok között műveltségi kérdésekkel és ügyességi feladatokkal dőlt el élet és halál. A Legio I. Adiutrix vezette a dárdahajítást és az ólomgolyó-dobást.
A város két iskolája, a Kőkúti (illetve annak Fazekas utcai tagintézménye), és a Vaszary János iskola vetélkedésében a Vaszary János Általános Iskola csapata győzött, felkészítő tanáruk Lázár Katalin volt. Minden résztvevő római kori témájú könyveket nyert, az első 4 csapat ezen felül éves folyóirat-előfizetést is egy történelmi magazinra. Örömteli, izgalmakban bővelkedő, felejthetetlen játék volt, nemcsak a gyerekek, hanem a részvevő muzeológus kollégák számára is.

 

Egy kisváros a hátországban - kiállítás