“Lacus Felix” TÁMOP pályázat

Mit másol a másolat?

IMG_1039

“Szánandó, csöpp tagjaikat tépdesve lemarják.”
Vergilius: Aeneis II. 215. (ford. Lakatos István)

Amikor Pulszky Ferenc az 1870-es években hozzálátott a Nemzeti Múzeum gipszmásolat-gyűjteményének összeállításához, az elsők között szerezte be a különböző másolóműhelyektől az antikvitás legismertebb, legnagyobb hatású műalkotásait, köztük a Laokoón-csoportot is.
A szobor hatása már az antikvitásban is óriási volt, az idősebb Plinius egyenesen azt írta  róla, hogy “előbbrevaló a festészet és a szobrászat minden más alkotásánál.” Szintén az ő elbeszéléséből tudjuk, hogy három rodoszi szobrász, Hagészandrosz, Athénodórosz és Polüdórosz készítette. Ennek a jól dokumentált ókori rajongásnak volt köszönhető, hogy 1506-os előkerülésekor azonnal tudták, hogy a antikvitás egyik legnagyobb alkotására bukkantak rá, és ennek megfelelő bánásmódban részesült. A szobor II. Gyula pápa birtokába került, aki a Vatikán újonnan felépült Belvedere kertjében helyeztette el.
A szobrot töredékes állapotban találták meg, hiányzott róla a főalak, Laokoón jobb karja, a gyermekek végtagjainak több része, valamint a kígyók egyes darabjai is. Ezen felül az idősebb, jobb oldalon álló fiúgyermek, Antiphantész teljesen különállt a csoport többi alakjától. Az alkotás kiegészítését már egészen korán elhatározták: ennek előmozdítására összehívtak egy neves művészekből (többek közt pl. Michelangelo, Raffaello) álló munkacsoportot, hogy annak mikéntjét megvitassák. Ezeken a megbeszéléseken művészettörténeti-esztétikai vita bontakozott ki Laokoón karja kapcsán: a művészek nagyobb része amellett érvelt, hogy egy heroikus, égre nyújtott kart kell elképzelni, egy kisebb csoport (elsősorban Michelangelo) azonban egy tarkó mögé hajlított karra tett javaslatot. A kiegészítésre végül csak három évtizeddel később került sor, amikor egy Montorsoli nevű szobrász (ironikus módon Michelangelo tanítványa) kinyújtott karral pótolta ki a szobrot. A későbbi korok folytán a csoport többi kisebb hiányosságát is kijavították.

1906-ban egy Ludwig Pollak nevű régész, műkereskedő rátalált egy karra, amely a Laokoón-csoport előkerülési helyének közelében jött napvilágra. A darabot a Vatikáni Múzeumnak ajándékozta, mivel meggyőződése volt, hogy az a szoborcsoport részét képezte. 1957-ben a múzeum művészettörténészei úgy döntöttek, hogy az addig raktáron lévő karra cserélik a reneszánsz kiegészítést, bár akkor is és azóta is több kutató tartja úgy, hogy az nem közvetlenül ennek a szobornak a töredéke. Az 1980-as években a szobrot műtárgyvédelmi szempontból darabjaira szedték, és konzerválás után újra összeállították a Pollak-féle kart beépítve, a kisebb reneszánsz kiegészítéseket azonban elvetve.
A tatai gipszmásolat a 19. század végén még a kinyújtott karú Laokoonról készült, ahogyan az a Nemzeti Múzeum kiállításának archív felvételén is jól látszik. A szobor az 1970-es évek elején még ebben az állapotában érkezett meg Tatára, ahol a többi másolattal együtt a kiállítás megnyitása előtt alapos restauráláson esett át. Ennek során a másolat a Vatikánban álló eredetihez lett igazítva: Laokoón kinyújtott jobb karja helyére egy behajlított került. Jól megfigyelhető, hogy ezt a munkát pusztán fotóreferencia alapján végezte a kivitelezéssel megbízott Kiss Dániel szobrászművész, mivel a kar minősége és kidolgozottsága nagyban eltér a gipszmásolat többi (az eredetiről vett negatívból öntött) részétől. Az 1980-as években eszközölt változtatásokat azonban már nem

alkalmazták a nálunk lévő másolatra, ezért az egy olyan köztes állapot emlékét őrzi, amely az eredeti szobor történetének igen rövid időszakában volt megfigyelhető.

2006_1_szentesi-5

A Laokoón-csoport gipszmásolata a Nemzeti Múzeumban az 1880-as években.

IMG_1039

A Laokoón-csoport gipszmásolata napjainkban Tatán, az új karral.

Egy kisváros a hátországban - kiállítás