“Lacus Felix” TÁMOP pályázat

Jankó Mihály, a kultúraszerető uradalmi kormányzó

img017a

A képen Jankó Mihály (1818-1896) a tatai uradalom volt kormányzója látható. A hátlap feliratának tanúsága szerint a kép „emlékül” készült 1885. november 27-én. Ebben az esztendőben kapta meg a királyi tanácsos címet „a közügyek terén szerzett érdemei elismeréséül”. (Talán ennek kapcsán készült róla a kép.)

Jankó ismert nemesi család sarjaként a Győr megyei Gyömörén látta meg a napvilágot, a keresztségben Mihály József nevet kapta. Tanulmányait a Győri Királyi Akadémián végezte el. 1837-ben a Királyi Tábla jegyzője volt Pesten, nem sokkal később ügyvédi oklevelet szerzett. 1847-ben a Győr megyei tóközi járás szolgabírája lett. Részt vett a szabadságharcban, ahol 1849 nyári hónapjaiban győri kormánybiztosként tevékenykedett. Haynau csapatainak megérkezésekor a győri pénztárral, mintegy 100 000 Ft-tal a Klapka György védte Komáromba menekült. Itt amnesztiában részesült, a győri pénzt Haynau lefoglalta. A szabadságharc bukása után ügyvédként praktizált Pesten, ahonnan 1853-ban Tatára költözött, hogy a Eszterházy uradalom jószágigazgatója, majd uradalmi kormányzója legyen. Nyugdíjazásáig, 1885-ig töltötte be ezt a tisztséget, s ezen keresztül számos környékbeli ipari létesítmény – pl.: vértessomlói bánya – igazgatójaként tevékenykedett. (Nyugdíjba vonulása után a szatmári püspök birtokait kormányozta.)

Jankó fia, Pál Tatán született, a kor ismert zeneszerzője és hangszerkészítője volt. Jankó Mihály szintén szerzett zenét, többek között a Himnuszt is megzenésítette – azt Győrben bemutatva 4 szólamú férfikart zongora kísérte. (A zenei pályázatot végül Erkel munkája nyerte el.) Ő írta a Pesti Nemzeti Színházban, 1844-ben bemutatott, Kovács Pál: Nemesek hadnagya c. darabjához a zenét, melynek jelentőségét emeli, hogy a kortesdal szövegét Czuczor Gergely írta. Fogékony volt a múlt emlékei iránt is:1861-ben panaszos levelet írt Rómernek, hogy „fájó szívvel látom: hogy a legszebb feliratos táblákat, téglákat széttördelik, hogy velük az országutat borítsák” Ószőnyben. Több néprajzi és régészeti műtárgyat ajándékozott a győri bencés gimnáziumnak. Ugyanitt kapott helyet halála után 1250 kötetből álló könyvtára is.

 

img017img019

Egy kisváros a hátországban - kiállítás