“Lacus Felix” TÁMOP pályázat

Erősségem és dícséretem…

82.28.2.Egy testvérpár ódon portréit csodálhatjuk meg a tatai vár lovagtermében. Alakjaik most csak a reneszánsz kiállítást megelevenítő háttérfigurák. Valaha főszereplők voltak, a szulyói evangélikus templom szentélyében, mint donátorportrék függtek e képmások, míg el nem indultak a minden műtárgyak kalandos és veszélyes útján, meg nem érkeztek a múzeumba, és a kutatók (Buzási Enikő) fel nem tárták kilétüket, meg nem határozták, ha mesterük személyét nem is, de legalább a szarmata síkságról való származását.

Kik ők? Ki ez a fess ifjú ember, kettejük közül a fiatalabbik? Zsinóros dolmánya, prémes mentéje, tollas fövege elárulja, hogy nemesemberről van szó. A háttér feliratai azt is felfedik, hogy a 17 éves fiatalembert – akinek még legénytoll sem pelyhedzett állán – Teodóznak hívták, és 1650-ben örökítette meg őt a festő. Még egy üzenet van a képen: keze ügyében egy nyitott könyvet látunk. Mit olvas vajon Teodóz? Miért fontos neki ez a kellék? “Fortitudo et laus mea Dominus” – e sorok olvashatók a könyvében. A fiatalember választott jelmondata a Bibliából való, Mózes második könyvéből. Magyar fordítása: “Erőm és énekem az Úr, megszabadított engem…” (2Móz15,2)

Nemkülönben fontos a hit kackiás bajusszal ábrázolt testvérbátyjának. A 20 éves Zsigmond (Sigismundus, ’Si’, ahogyan a festmény felirata rövidítve közli nevét) ha nem tart is imakönyvet, de jelmondata ugyanúgy elárulja, hogy a hitet, testtvéröccséhez, a bibliás Teodózhoz hasonlóan, talán még a vitézség erényénél is többre tartotta: „Spes mea unica Christus” – egyetlen reményem Krisztus.

Egy kisváros a hátországban - kiállítás