A Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium 1915 márciusában bizalmas leiratot küldött az egyes egyházi főhatóságokhoz, melyben arra kértek választ, hogy az egyházak megfelelő ellenérték fejében mennyi vörösréz tárgyat tudnának a hadvezetőség rendelkezésére bocsátani. Az év nyarán a VKM új leirata már a nélkülözhető harangokról való lemondásra kérte az egyházakat, s igényként merült fel a teljes harangállomány összeírása is. Fetser Antal győri megyéspüspök körlevélben tájékoztatta papjait arról, hogy „támogatni óhajtván azt a hazafias társadalmi akciót, mely vitéz hadseregünknek fémmel való ellátását írta zászlajára, a használatban nem levő és műemlék jellegével nem bíró harangokat egyházmegyém területéről a hadvezetőségnek rendelkezésére akarom bocsátani”.

A harangok rekvirálása, pontosabban annak első hulláma a Hadügyminisztérium 8/HB osztályának 3380. számú leirata nyomán 1916 augusztusában kezdődött. A tatai Szent Kereszt templom két harangját augusztus 5-én eresztették le a toronyból

A Nagytemplom egyik harangja árválkodik a plébánia és a torony közötti téren.

harang kiemelés

A harangok kiemelése nem volt minden esetben egyszerű.

A 19. század végétől a helyi közélet egyik vitatémáját a tóvárosi harangláb adta. Az építményt elhanyagolt állapota miatt, illetve a mögötte felépült új iskola vezetésének óhajára – mert az állandó harangozás zavarja a tanítást – 1906-ban le akarták bontani. Amikor azonban 1916 augusztusában Weis Oszkár mérnökhadnagy leszereltette a harangláb négy harangját, Tóváros lakói méltó módon búcsúztatták el a pozsonyi Christelli műhelyben 1762-ben öntött harangokat.

diszített harangok

Az összes rekvirált harangot virágokkal feldíszítve helyezték fel szekérre. A beszolgáltatás az összes felekezetet érintette, így a képen együtt láthatjuk a piarista kápolna, a nagytemplom és a reformátusok harangjait is.

A szekérre rakott, feldíszített harangokat a vasútállomásra szállították, ahol a hívők végső búcsút vettek a templomaik, illetve a harangtorony építésével egyidős harangjaiktól.