Megemlékezés a magyarországi németek elűzetésének emléknapja alkalmából

Szeretettel várunk minden érdeklődőt vármegyei megemlékezésünkre a magyarországi németek elűzetésének emléknapja alkalmából 2023. január 19-én 17.30 órakor.

Helyszín: Német Nemzetiségi Múzeum (Tata, Alkotmány utca 1.)

A délután programja:

Megemlékezés, köszöntők;

„Minket innen elüldöztek” címmel megemlékező műsor, amelyben közreműködnek: Hodossy Ildikó előadóművész, Szűcs József a Kuny Domokos Múzeum múzeumpedagógusa, valamint a Színes Iskola Gimnázium diákjai.
Fellép a délután során a Baji, Tatai, Agostyáni Egyesített Német Nemzetiségi Énekkar, Schmidt Mónika vezetésével.

Az Országgyűlés 2012. január 10-én tárgyalta és határozatban nyilvánította január 19-ét a magyarországi németek elhurcolásának és elűzetésének emléknapjává, arra emlékezve, hogy 1946-ban ezen a napon hagyta el Magyarországot az elüldözött német nemzetiségűeket szállító első vonatszerelvény. A határozati javaslat benyújtói között volt Michl József, aki országgyűlési képviselőként is fontosnak tartotta az emléknappá nyilvánítás ügyét. Az Országgyűlés határozatában hangsúlyozta, hogy tisztelettel adózik mindazok emléke előtt, akiket a második világháború után a kollektív bűnösség igaztalan vádja és elve alapján üldöztek és hurcoltak el.

Megemlékezésünkkel tiszteletünket rójuk le a Magyarországról elhurcolt németek, és mindazok előtt, akiket nemzetiségi származásuk miatt jogaiktól megfosztottak.