“Lacus Felix” TÁMOP pályázat

LACUS FELIX

P1040756

Múzeumi tábor… Nyüzsgő gyerekek a várban, a várudvaron, játék, feladatok, terepmunka…

A legendás ősember-tábor, a tavalyi vártúrák után idén sem hagytuk unatkozni a gyerekeket. Hol római légiósnak öltözve, hol a gyermeki tógát és a bullát viselve ismerkedtünk a római korral, a római élet számos mozzanatával, a múzeumunk gazdag gyűjteményében őrzött számos tárgyon keresztül. Faragtunk márványt (igazából gipszet), készítettünk volutás mécsest formába nyomva, pergamentekercseket rajzoltunk tele (ezeket dobozban gyűjtöttük), falképet festettünk (földfestékkel), ékszert készítettünk, stb.

Egy teljes napra beköltöztünk a zsinagógába, ahol az antik szobormásolati anyag adta a foglalkozások, feladatok hátterét. Megelevenítettük a szobrokat, és kültéren állítottuk fel őket, oly módon, hogy a járókelők az út mellett látták egymás mellett Niobét, Hesztiát, Pallasz Athénét, az aiginai hoplitát, és a fűben heverni Nílust. Ezek a szobrok persze néha kuncogtak, néha integettek is.

Ásatáson jártunk, hiszen a brigetiói municípium helyén idén is folynak a feltárások. Az utóbbi évek ásatásainak szenzációs anyaga a komáromi múzeum gyönyörű kiállításán a gyerekek számára is érthető összefüggésben mutatta az egykori római város hétköznapjait. Ellátogattunk Aquincumba. Megnéztük a katonai amfiteátrumot, a Flórián téren, az út alatt feltárt és bemutatott termákat (a katonai fürdőt). Az Aquincumi Múzeum megújult kiállításai, interaktív játékterei, mitológiai játszótere magunknak is élmény volt.

A záró játékra a szülőket is meghívtuk. A lányok szívesen öltöztek be a római divatbemutatóhoz, még kontyot is készítettek egymásnak, az áldozati menet után így vonultak a színpadra. Romulus és Remus mondájának dramatizált feldolgozása, modern felfogásban elsöprő sikert aratott.

Vannak évről évre visszatérő gyerekek (egyre többen), és mindig vannak új táborozóink. Ilyenkor megpróbálunk számukra élményt adni, úgy, hogy észre se vegyék, mennyi mindent tanulnak. Térképet rajzolnak az írástekercsükre, de mire elkészülnek, megtanulják az imperium és a provincia helyneveit. A mitológia szinte minden helyszínen visszatérő meséi lassan ismerőssé válnak számukra. Az eredeti helyszíneken, a Duna mellett, együtt képzeljük el a limes őrtornyait, a római városokban a castrumot, az aqueductust, az amfiteátrumban a gladiátorokat, majd a házakat, melyeknek tegulatöredékeit (ásatási szuvenír a meddőből) haza is vihették. Ilyenkor, hihetetlenül elfáradva a tábor végén, a múzeumpedagógus, a muzeológus úgy érzi: sikerült közel hozni, személyes élménnyé tenni egy, az iskolából ismerős, iskolákban tanított korszakot. Kiemeltük Rómát a tankönyv lapjai közül.

Egy kisváros a hátországban - kiállítás