Harminc év csipkéi

„Harminc év csipkéi” címmel nyílt meg tárlat a Német Nemzetiségi Múzeum falai között 2020. február 13-án délután. A Magyar Csipkekészítők Egyesülete és a Német Nemzetiségi Múzeum szervezésében megvalósuló legújabb kiállítás megnyitóján elsőként dr. Schmidtmayer Richárd üdvözölte a megjelenteket. Ezután Vonsik Zsuzsát a Magyar Csipkekészítők Egyesületének elnöke a vándorkiállítás legújabb helyszínén köszönetet mondott a lehetőség kapcsán, majd Nagy Vinczéné Mária, egyesületi alapító tag ismertette az elmúlt időszak alkotó tevékenységének legjelentősebb eredményeit. A közel 150 fős egyesület tagjai szakköröket, stúdiókat, kézműves köröket működtetnek országszerte. Fontosnak tartják a csipkék motívumainak a mai kornak megfelelő feldolgozását, azok elhelyezését a mai viseleteken és lakástextíliákon. Az alkotók textilkultúránk egy sajátos ágazatának szinte minden stílusát és technikáját művelik.

 

A délután programja zenei összeállítással folytatódott: Dr. Major Mária a Baji Német Nemzetiségi Hagyományőrző Egyesület elnöke harmonikáján a legszebb sváb dallamok szólaltak meg.

 

Ezt követően Schmidtmayer-Busa Mónika a múzeum néprajzosaként örömét fejezte ki, hogy a népművészet díszítő ágának művelői ilyen grandiózus anyagot hoztak el a térségbe. A kiállításmegnyitó egyben jó alkalom volt, hogy az együttműködési lehetőségekről is szó essen és a Magyar Csipkekészítők Egyesülete a jövőben a Német Nemzetiségi Múzeum textilgyűjteményében is folytasson kutatásokat.

 

A megnyitó után az egyesület tagjainak szakértő vezetése mellett tekinthették meg a látogatók a csipke csodákat.
Fotós beszámolónk ízelítőt nyújt a tárlat anyagából, de minden látogatót arra bíztatunk, személyesen is csodálja meg a míves csipke remekeket. A kiállítás 2020. március 13-ig tekinthető meg a Német Nemzetiségi Múzeum nyitvatartási idejében.